1896. október 27-ei alapítása óta a Budapesti Fegyház és Börtön speciális funkciója a bv. intézetek közötti fogvatartotti szállítások, mozgatások biztosítása, ebből ered köznyelvi elnevezése is. A „Gyűjtő” napjainkban is az országos körszállítások helyszínéül szolgál, amelyek alkalmával hétfőnként az ország összes bv. intézetéből közel 1500 fogvatartottat szállítanak ide, hogy aztán továbbszállítsák őket a célintézetekbe.
Az igazság védelmében
A Csemegi-kódex
A kiegyezést követő időszakra a modern polgári igazságszolgáltatás kialakításának igényével fellépő igazságügyi kormányzat európai léptékű törekvései voltak a jellemzőek. Rendkívüli erőfeszítéseket kezdeményeztek a modern börtönrendszer kiépítését illetően. Jelentős költségvetési támogatással történtek épületbővítések, valamint a személyzet javadalmazásának növelése.
Az első magyar büntető törvénykönyv, melyet kodifikátora, Csemegi Károly után Csemegi-kódexként tartunk számon (1878. évi V. tv.) vette fel a szabadságvesztés-büntetésre és annak végrehajtására vonatkozó legfontosabb rendelkezéseket. A szabadságvesztés öt különálló nemét határozta meg: fegyház, államfogház, börtön, fogház, elzárás. A kódex nagy hangsúlyt fektetett az elítéltek fokozatos közelítésére a szabad életkörülményekhez. A szabadságra bocsátás elé beiktattak egy megelőző szakaszt, a közvetítő intézetet. 1883-ban létesítették a külön erre a célra szolgáló kishartai mezőgazdasági jellegű közvetítő intézetet (ma: Állampuszta). 1885-ben adták át a csillagrendszerben épített Szegedi Kerületi Börtönt, majd 1886-ban a Sopronkőhidai Fegyintézetet. 1896-ban a Budapesti Gyűjtőfogházat, míg 1906-ban az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, az IMEI-t. A Budapesti Törvényszéki Fogház, közismertebb nevén a Markó 1892-ben került átadásra.
Az I. világháborúig kiteljesedő börtönhálózat 9 országos fegyintézetből, 65 törvényszéki és 315 járásbírósági fogházból állt. Ezek férőhelyszáma megközelítette a 17 ezret, a magánzárkás elhelyezések száma a 2700-at.
