A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Jutalmazás, fenyítés
- Jutalmazás:
Az elítéltek jutalmazására a bv. intézet bármely személyi állományú tagja tehet javaslatot. A bv. törvény (2013. évi CCXL. törvény) pontosan meghatározza, hogy milyen esetekben adható az elítélteknek jutalom. Ezek a következők: példamutató magatartás, munkában elért eredmény, tanulásban tanúsított szorgalom, közösség érdekében végzett tevékenység, élet vagy jelentős anyagi érdek megmentése, súlyos veszély elhárítása.
Az elítélteknek az alábbi jutalmak adhatók: dicséret, kondicionáló terem használatának díjmentes biztosítása, látogatófogadás soron kívül, a látogatási idő meghosszabbítása, a személyes szükségletekre fordítható összeg növelése, pénzjutalom, tárgyjutalom, a végrehajtott fenyítés nyilvántartásból törlése, látogató bv. intézeten kívüli fogadása soron kívül, jutalom kimaradás, jutalom eltávozás.
Fontos megemlíteni, hogy a látogató intézeten kívüli fogadása soron kívül, jutalom kimaradás, jutalom eltávozás nem engedélyezhető, ha az elítélt ellen újabb büntetőeljárás van folyamatban, vagy a magatartási szabályokat ismételten vagy súlyosan megszegte.
A jutalom nem járandóság, azt nem lehet kérni. Az engedélyezett jutalomról az elítélt tájékoztatást kap.
- Fenyítés:
Fegyelemsértést követ el az, aki a büntetés-végrehajtás rendjét vétkesen megszegi, más fogvatartottat fegyelemsértés elkövetésére szándékosan rábír, vagy más fogvatartott részére fegyelemsértés elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt.
Fegyelemsértésnek minősül különösen, ha
- megsérti a büntetés-végrehajtás rendjére és biztonságára, a fogvatartottak kötelezettségeire vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit;
- megszegi az intézet házirendjét;
- nem tartja be a büntetés-végrehajtási szervezet személyi állománya tagjának, továbbá letartóztatott esetében a rendelkezési jogkör gyakorlójának az utasításait;
- az előállításakor vagy egészségügyi intézménybe való szállítása esetén nem tartja be az előállítást elrendelő szerv vagy az egészségügyi intézmény rendjére vonatkozó szabályokat;
- megszegi a munkarendet, nem tesz eleget a munkáltató utasításainak;
- saját vagy mások életét, testi épségét sértő vagy veszélyeztető olyan magatartást tanúsít, amely egyben a büntetés-végrehajtás rendjét is sérti;
- olyan tárgyat tart magánál, amely jogszabály rendelkezése, valamint a házirend alapján nem lehet birtokában;
- kábítószert, új pszichoaktív anyagot vagy más pszichoaktív szert állít elő, engedély nélkül tart vagy fogyaszt;
- az élelem átvételét vagy elfogyasztását feltételhez köti.
Fenyítési nemek:
- feddés;
- a magánál tartható tárgyak körének korlátozása. A magánál tartható tárgyak körének korlátozása legalább egy, legfeljebb hat hónapig tarthat;
- intézet által szervezett programokon, rendezvényeken, művelődési, szabadidős, illetve sportprogramokon való részvétel korlátozása, attól való eltiltás. A programoktól, rendezvényektől történő eltiltás, vagy a művelődési, szabadidős és sportprogramokon való részvétel korlátozása, meghatározott alkalmakra, de legfeljebb három hónapig tarthat;
- a kondicionáló terem használat, a hűtőszekrény használat, a vízmelegítő használat, mint többletszolgáltatás megvonása. A többletszolgáltatások megvonása legalább egy hónaptól, legfeljebb három hónapig terjedhet;
- a személyes szükségletekre fordítható összeg csökkentése. A személyes szükségletekre fordítható összeg hat hónapig (letartóztatott esetében három hónapig) terjedő időre, legfeljebb ötven százalékkal csökkenthető;
- a kimaradás legfeljebb három alkalomra történő megvonása (csak az elzárásra ítélttel szemben alkalmazható),
- magánelzárás. A magánelzárás fegyházban huszonöt, börtönben húsz, fogházban tíz napig terjedhet, amelynek időtartama alatt engedélyezhető, hogy a fogvatartott dolgozzon vagy iskolába járjon. A magánelzárás, ha a fogvatartott dolgozik, fegyházban húsz, börtönben tizenöt és fogházban öt napig terjedhet. A magánelzárás a fiatalkorúak börtönében tíz, a fiatalkorúak fogházában öt napig terjedhet. Az elzárásra ítélttel szemben öt napig terjedő magánelzárás szabható ki. A közérdekű munka és a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés során szintén öt nap magánelzárás szabható ki. A letartóztatottal szemben tizenöt napig terjedő magánelzárás szabható ki, ha a letartóztatott dolgozik, a magánelzárás tíz napig terjedhet. A fiatalkorú letartóztatott legfeljebb öt napig terjedő magánelzárással fenyíthető.
A legsúlyosabb fenyítési nem a magánelzárás. A magánelzárás időtartama alatt a fogvatartott:
- kimaradásra és eltávozásra nem mehet;
- a védőjével való kapcsolattartást kivéve nem telefonálhat, és nem levelezhet;
- nem küldhet, és nem kaphat csomagot;
- nem fogadhat látogatót, kivéve a lelkészt, valamint a szabadulás előkészítése érdekében a leendő munkáltatóját, a bv. pártfogó felügyelőt és a karitatív szervezet megbízottját;
- a személyes szükségleteire nem vásárolhat;
- nem veheti igénybe az intézet művelődési és sportolási lehetőségeit, sajtóterméket nem olvashat.