A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben működő büntetés-végrehajtási gazdasági társaságnál, az Adorján-Tex Kft.-nél 2018-ban 81 622 tonna lepedőt és 39 955 tonna takarót készítettek a fogvatartottak.
Átmeneti részleg
Ebben a speciális csoportban az elsődleges feladat az, hogy felkészítse a hosszú tartamú szabadságvesztésüket töltő elítélteket a szabadulásuk utáni, a civil társadalomban várható kihívásokra. Ennek során elsősorban egy másfajta kommunikációra kell áthangolni őket, mint amit a zárt intézeti körülmények között eddig alkalmaztak, hiszen kinti kapcsolataik kezelése merőben más formákat, megoldásokat igényelnek majd, mint amit eddig, hosszú évek alatt a börtönben alkalmaztak. Ezt felmérve szervez számukra a bv. intézet olyan foglalkozásokat, melyek egyik célja a verbális kommunikáció fejlesztése. Szükséges, hogy a már meglévő készségeiket legalább arra a szintre fejlesszék, mint ahol az a szabadságvesztésük előtt volt, illetve a hiányzó készségek pótlása is megtörténjen. El kell érni, hogy a részlegre kerülést követően a fogvatartottak elszakadjanak korábbi börtönélményeiktől. A cél, hogy tudatosításra kerüljön bennük, hogy a társadalomba történő visszatérés sikeressége elkötelezettséget igényel és csak kemény munkával valósítható meg.