Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
Börtönmúzeum
A börtönmúzeum kialakítása
A kiállítás létrehozásához szükséges anyagi forrásokat az IRM és az Országos Bűnmegelőzési Bizottság által 2006-ban kiírt pályázat - "Tanulj a múltból - ez nem a te utad" - elnyerésével sikerült megteremteni. A múzeum kialakításával kapcsolatos munkát szervezte, koordinálta, irányította, az írásos és képi anyagot, a forgatókönyvet összeállította Dr. Estók József bv. ddtbk. A szerkesztői, lektorálási munkában közreműködött Kerchnerné Dr. Felső Zsuzsanna bv. fhdgy. A kiállítás anyagát szakmailag lektorálta Dr. Lőrincz József bv. ddtbk.
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum részéről közreműködött:
- Dr. Holló József altbgy.
- Dr. Lugosi József ezds.
- Dr. Kedves Gyula alez.
- Nagy András ka.
- Bán Attila szds.
- Hangay Gabriella ka.
- Csicsely János ka.
- Palyaga László ka.
- Pállné Gyulai Orsolya ka.
Digitális munka: Sáfrányos Krisztián bv. szds.
További közreműködők:
- Takács László bv. ezds.
- Mihály Attila bv. alez.
- Lauberné Kálnási Erika bv. alez.
- Bodnár István bv. őrgy.
- Szegedi Péter bv. őrgy.
- Szemán Imre bv. fhdgy.
- Havril János bv. őrgy.
- Zagyi Péter bv. szds.
- Durányik László bv. hdgy.
- Mester Gábor bv. hdgy.
- Kovács Sándor bv. alez.
- Kövesfalvi László bv. alez.
- Szabóné Nyizsnyószki Rita ka.
- Juhászné Juhász Emese ka.
- Musinszki Tímea ka.
- Piroska Krisztina bv. ftőrm.
- Májer Attila bv. zls.
- Balla Gergő bv. őrm.
- Kertész János ka.
- Csintalan János
- Dús Tamás Pál bv. zls.
- Verébné Sprencz Brigitta bv. zls.
- Gecse Bertalan bv. tzls.
- Demeter András bv. ftőrm.
- és számos fogvatartott
Támogatók:
- Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
- Országos Bűnmegelőzési Bizottság
- Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága
- Pénzügyminisztérium
- HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum
- Szlovák Köztársaság büntetés-végrehajtási szervezete
- Lengyel Köztársaság büntetés-végrehajtási szervezete
- Eötvös Loránd Tudományegyetem
- HONVÉD Önkéntes- és Nyugdíjpénztár
- Eötvös József Klub
- Sátoraljaújhely Város Önkormányzata
- Sárospatak Város Önkormányzata
- Politikai Elítéltek Közössége
- Épszer Építő- és Szerelőipari Zrt.
- Tokaj-Eperjesi Kft.
- Széchenyi László
- Dr. Kisfaludi Péter
- Ábránd-ágynemű Fehérneműgyártó és Forgalmazó Kft.
- Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft.
- Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft.
- Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.
- Duna-Papír Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
- Duna-Mix Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
- Ipoly Cipőgyár Termelő és Szolgáltató Kft.
- Kalocsai Konfekcióipari Kft.
- Nagyfa-Alföld Mezőgazdasági és Vegyesipari Kft.
- Nostra Vegyesipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
- Pálhalmai Agrospeciál Kft.
- Sopronkőhidai Ipari és Szolgáltató Kft.
- Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma
- Terror Háza Múzeum
- Dr. Gulyás István
- Hajja és Fiai Könyvkiadó
- Magyar és Társa Kft.
A múzeum története
Az első Magyar Börtönmúzeum
A kor szakemberei érzékelték a múlt tapasztalatainak óriási jelentőségét, legyenek akár közeli hagyományok, vagy távoli tradíciók, már-már virtuális, múzeumba illő szokások, rendszerek. A magyar börtönügyi tudományosság mindmáig legértékesebb történeti adatgyűjteményét nem történész, s nem is joghistorikus publikálta, hanem a budapesti királyi országos gyűjtőfogház igazgatója, Vajna Károly. Kétkötetes hatalmas műve "Hazai régi büntetések" fő céljaként az első modern értelemben vett büntetés-végrehajtási intézeteknek (a szempci, tallósi, szegedi fenyítőháznak), a szabadságvesztés-büntetés korai formáinak állított emléket, de nem mellőzte a kutatómunkája során felhalmozott egyéb büntetési nemekre vonatkozó gazdag adathalmaz közzétételét sem.
Az igazgatónak a könyv megírásához szükséges fáradhatatlan szívóssággal folytatott gyűjtőmunkája, országjárása során birtokába jutott tárgyi emlékek jelentették a kezdeteit annak az értékes gyűjteménynek, amelyet a következő években állított össze. Az egyre növekvő anyagot átmenetileg a gyűjtőfogházban helyezték el, ami behatárolta a kiállítási lehetőségeket is. A múzeum gyűjteményében legnagyobbrészt a régebbi múlt emlékei szerepeltek: a feudális büntetés-végrehajtás már régen mellőzött instrumentumai (kalodák, pellengérek, szégyentáblák, szégyenkövek, a legkülönfélébb bilincsek, kőgolyók, hóhérpallosok, kivégzőszékek és kerekek stb.) Hatalmas volt a múzeum képanyaga. A büntetés-végrehajtás hétköznapjairól is tanúskodnak egyes tárgyak: fegyőri felszerelési eszközök, kimutatások, táblázatok, levelek és jogszabálymásolatok a börtönügy világából, s a hatalmas rabmunka-gyűjtemény. A nemzetközi kapcsolatokat jelezték a külhoni fényképek és dokumentumok: a plötzenseei, a moabiti, a tegeli, a nümbergi és más fegyintézetek alaprajzai, fényképei. A gyűjtemény leglátványosabb része volt a büntető intézeteknek egységes, 1:250 mérték szerint készült gipszmodelljeinek kiállítása.
1920-ban a múzeumot átköltöztették az Igazságügyi Minisztérium épületébe. Az Országos Börtönügyi Múzeum gyűjteménye azonban hamarosan veszélybe került. A második világháború utána kormányra jutó új hatalom igazságügyi tárcája már nem tartott igényt a "feudális és imperialista" múlt relikviáira. Az évtizedes gondoskodással kialakított kollekció előbb a pincében került, majd felajánlották a művelődési tárcának. Néhány esztendő hányattatás után a múzeum anyagának egy része 1949-ben a régi Kiskun kerület székháza mögött található egykori tömlöc épületben lelt új otthonra. Az átköltöztetés viszontagságai erősen megcsonkították a gyűjtemény. A Kiskun Múzeumba került gyűjteményből először 1951-ben nyílt kiállítás.
Állagmegóvási munkálatok miatt a Börtönmúzeum átmenetileg zárva tart.
Sátoraljaújhely központjában, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön mellett működik a Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeumi Kiállítóhelye. A tárlat bemutatja a büntetés-végrehajtás átfogó történeti és szakmai fejlődését, a magyar büntetési rendszereket, a büntetésüket töltők helyzetét. A látogatók megismerhetik a megtorló, testcsonkító- és halálbüntetéseket, a szabadságvesztés büntetés kialakulását és átalakulását. A tárlat bemutatja a jelenlegi rendszert, a fogvatartottak életét, oktatását, munkáltatását, és művészetét is. A digitális anyagokat egy adatbank tartalmazza, amelyet kutatók használhatnak. Itt a büntetés-végrehajtáshoz kapcsolódó tárgyi emlékek fotóit, leírását, valamint a XVIII. századtól rendelkezésünkre álló emlékek elektronikus másolatát őrzik. A múzeumban a fogvatartottak által készített kerámia és festészeti alkotások is megtekinthetőek és megvásárolhatóak, amit képzés, vagy szakkör keretében készítenek.
Az oktatási intézmények hallgatói a múzeumban alapszintű múzeumpedagógiai foglalkozásokon is részt vehetnek. A gyermek- és fiatalkorúak a látogatások során szembesülhetnek a bűnelkövetés következményeivel, amely segítheti a jogkövető magatartás és kultúra kialakulását. Arra is van lehetőség, hogy az intézet pedagógusai és pszichológusa rendkívüli osztályfőnöki órát tartsanak, aminek keretében segítséget nyújthatnak a gyermekek számára a látottak feldolgozásához. A környékbeli iskolák a múzeum szakembereit rendszeresen kérik bűnmegelőzési vagy büntetés-végrehajtási témájú előadás tartására, valamint helyi Bűnmegelőzési Bizottság stratégiai partnerként tartja számon a Kiállítóhelyet.