A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
A Magyar Nyelv Múzeuma idén is meghirdette, a már hagyománynak számító, Kazinczy lábnyomán című nyelvi kalandpályát, melynek egyik állomása a Börtönmúzeum volt.
A Magyar Nyelv Múzeuma idén is meghirdette, a már hagyománynak számító, Kazinczy lábnyomán című nyelvi kalandpályát, melyre az idén rekordszámú (26) csapat jelentkezett. A 2021. október 8-án megrendezett versenyen a diákcsoportok Sátoraljaújhelyből indulva tették meg az utat Széphalomig. A séta alkalmával olyan helyszíneken álltak meg és oldottak meg feladatokat, melyek valamilyen formában kötődnek Kazinczy Ferenc életéhez és munkásságához. A Börtönmúzeum értelemszerűen az életút borúsabb szakaszához kapcsolódó feladattal várta a résztvevőket: a börtönből kijuttatott titkosírások megfejtését kellett elvégezniük két nehézségi szinten az általános iskolás illetve a középiskolás csapatoknak.