Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
2017 májusában országszerte közel ezren vettek részt azokon az előadásokon, melyek az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, Fogvatartottak reintegrációja című projekt tevékenységeit, mérföldköveit, céljait mutatták be a személyi állomány számára. Az eddig 61 órát kitöltő tájékoztatók júniusban is folytatódnak, hogy a projekt reintegrációs elemei, azok hosszú távú eredményei a lehető legszélesebb körben ismertté váljanak.
17 intézet 20 objektumában zajlottak eddig a „Fogvatartottak reintegrációja” kiemelt projektet bemutató előadások. A tájékoztatók célja, hogy az adott büntetés-végrehajtási intézetben és országszerte megvalósuló programok, elérhető szolgáltatások minden bv. munkatárs számára ismertek legyenek.
Májusban országszerte pontosan 999 fő vett részt a projekttájékoztatókon. Fontos, hogy az állomány ismerje meg a program célját, a várható reintegrációs eredményeket, tisztában legyen azzal, hogy a napi munkavégzésükben hogyan érinti őket a projekt, a fogvatartottak számára milyen lehetőségek nyílnak meg, mely szervezetekkel állunk kapcsolatban a megvalósítás során. Éppen ezért minden intézetben 4 órányi bemutatót tartanak a projekt munkatársai.
Május végéig 44 alkalommal, összesen 61 órában hangzottak el az intézetek számára hasznos információk: a célok, tevékenységek és ezek várható reintegrációs hozadékai. Júniusban országosan további 34 alkalommal, összesen 48 órában szerezhetnek információt a projektről a személyi állomány tagjai.
Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
A projektről bővebb információt a www.tettprogram.hu oldalon olvashatnak!