1772. szeptember 4-én nyílt meg a szempci fenyítőház, az első központi büntetés-végrehajtási intézet Magyarországon.
Fogvatartottak a cukorbeteg gyermekekért. „Rácsokon belül szabadon” címmel rajzkiállítást szerveztek a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban július 13-án.
Egy éven át készültek a büntetés-végrehajtási intézet falai között azok a fogvatartotti alkotások, amelyek felajánlásra kerültek a Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért szervezet javára. A közel 50 grafikából az alapítvány egy nem mindennapi kiállítást szervezett, ahol a kiállított műveket a nap folyamán meg is lehetett vásárolni. A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban a Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet részéről a „Fogvatartottak reintegrációja” elnevezésű EFOP 1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú programban részt vevő fogvatartottak által készített alkotások 2018. július 13-án kerültek kiállításra.
A rendezvényt Gyula város polgármestere, dr. Görgényi Ernő nyitotta meg, majd a közösség érdekében végzett jóvátételi programokról Hafenscher Csaba Zoltán, a Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka beszélt. Kosznáné dr. Pule Ilona, a Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyerekekért kuratóriumának elnöke bemutatta a kiállítást és kihangsúlyozta az együttműködés jelentőségét. Végül egy fogvatartott, Zoltán is felszólalt, aki elmondta, nagy örömmel készítette a képeket, mert alkotás közben azokra a családokra gondolt, akik számára segítséget nyújt munkájával. A kiállítás hatalmas sikert aratott, szinte az összes kiállított kép gazdára talált. Az esemény különlegessége a közös munka volt, a fogvatartottak és a cukorbeteg gyerekek együtt festették meg a nap hangulatát, hogy az elkészült munkákat elárverezzék az alapítvány javára.
A nap folyamán folyamatosan készültek a cukorbeteg gyermekek és a fogvatartottak közös hangulatfestései, melyek a nap végén egy jótékonysági aukció keretében közel 100 ezer Ft-ért keltek el. A jóvátételi esemény látogatói fogékonyak voltak az árverés jótékony voltára, hiszen az adományokból és a képek értékesítéséből befolyt megközelítőleg 1 millió forint összegből ún. „DIAB családi pakkok” beszerzését tervezi az alapítvány a frissen diagnosztizált cukorbeteg gyermekek családjai számára. A „kezdő” csomagok olyan használati tárgyakat tartalmaznak majd, melyek segítik a diabéteszes gyermekek újfajta életkezdését, mert a lelki terhek mellett komoly anyagi kiadást is jelent a betegség a családoknak. A sajtónyilvános jóvátételi rendezvényt az aukción kívül jó néhány program kísérte. A napot a fogvatartottak és a cukorbeteg gyermekek közös színpadi produkciói, valamint egy korábbi fogvatartott, az egyik alkotó tárlatvezetése és számos egyéb program – egész napos vércukormérés, életmód-tanácsadás, kulturális, zenés és táncos műsorok – színesítették.
A jóvátétel célja az elkövetett bűnök, az okozott sérelem szimbolikus helyreállítása, amellyel a társadalom felé szeretnének bizonyítani. A „Rácsokon belül szabadon” elnevezésű jóvátételi programban hat fogvatartott vállalta a társadalmi munka nyilvánosságát, mely fontos első lépés a reintegráció, azaz a társadalomba történő visszailleszkedés útján.
Az EFOP 1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.