A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
A jóvátétel keretében a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Egyesülete épületének felújítására, valamint fejlesztő játékok és dekorációk átadására is sor került 2018. október 4-én, Szolnokon. Az átadásra került tárgyakat azok a fogvatartottak tervezték és készítették el, akik önkéntesen vállalták részvételüket az EFOP–1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt keretében szervezett jóvátételi eseményen.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet EFOP tanácsadói által szervezett jóvátétel igazi különlegesség a büntetés-végrehajtási szervezet jóvátételei között, hiszen itt nemcsak a jelenleg büntetésüket töltő fogvatartottak, hanem a már szabadultak, azaz a korábbi fogvatatottak is részt vettek az eseményen. A jóvátételnek köszönhetően októbertől megújult környezet várja a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Egyesületének épületébe lépőket. A jóvátétel során mind a vak és gyengénlátó embertársaink, mind a fogvatartottak és a szabadultak „kaptak” valamit. Utóbbiak lelki útravalót, megerősítést, hiszen aktív részvételükkel, az általuk okozott sérelem és kár szimbolikus helyreállításával azt igazolták, hogy a reintegráció útjára léptek.
A 2016. október 1-én elindult és 2020. június 30-ig tartó Európai Uniós forrásból megvalósuló EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” elnevezésű kiemelt projekt fő célkitűzése a jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetést töltő elítéltek, az előzetes letartóztatás alatt álló személyek társadalmi és munkaerőpiaci reintegrációjának elősegítése, és az elkövetők bűnismétlési kockázatának csökkentése. A program teljes ideje alatt ez a fogvatartottak több mint egynegyedének, 4600 főnek a bevonását jelenti, akik közül 1800 fogvatartott vehet részt kompetenciafejlesztő foglalkozásokon, 1100 fő pedig piacképes szakmát tanulhat. Emellett 1000 hozzátartozó számára is biztosít a projekt humánszolgáltatásokat, elősegítve munkaerőpiaci esélyeinek javítását és a szabadult családba történő mind zökkenőmentesebb visszafogadását. Az EFOP keretein belül augusztus végéig 14 büntetés-végrehajtási intézetben 33 jóvátételi program került lebonyolításra, melyből hét sajtónyilvános program volt. A jóvátételi munka megvalósulhat a büntetés-végrehajtási intézeten belül, de történhet az intézet falain kívül is, természetesen szigorú biztonsági intézkedések betartása mellett.
Hisszük, hogy a „Fogvatartottak reintegrációja” program elfogadóbbá teszi a társadalom tagjait, és felismerik, hogy a sikeres visszailleszkedésben éppen akkora szerepe van a nyitott közösségeknek, mint a büntetés-végrehajtás szakembereinek. A program a büntetés-végrehajtási szervezet reintegrációs tevékenységeivel szorosan együttműködve, azt kiegészítve valósul meg. A Közép-Magyarország régióban költségvetési forrásból történő finanszírozással valósítjuk meg a fogvatartottak szabadulás utáni beilleszkedését segítő reintegrációs programot.
Az EFOP 1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.