A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet dísztermében 2018. november 14-én adták át a fogvatartottak által készített, közkedvelt mesefigurákat ábrázoló színes festményeket a megyei kórház osztályvezető főorvosának, Dr. Simon Rékának.
A meseképeket azok a fogvatartottak készítették, akik önkéntesen vállalták részvételüket az EFOP–1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt keretében szervezett jóvátételi eseményen. Az intézet EFOP tanácsadói által szervezett jóvátétel keretében négy fogvatatott készítette a több mint 30 db, ismert mesehősöket ábrázoló alkotást, melyek hamarosan a megyei kórház kórtermeinek falait fogják dísziteni. A rendezvényen Szeidl Tamás intézetparancsok elmondta, hogy a „Színezd újra” című jóvátételi programban történt részvétellel a fogvatartottaknak az elkövetett bűncselekményük iránti megbánás tanúsítása, valamint a változásra törekvés kifejezése volt a célja.
A jóvátétel elérte a célját, hiszen a fogvatartottak az általuk okozott sérelem és kár szimbolikus helyreállításával azt igazolták, hogy a reintegráció útjára léptek, a kis betegek pedig a jóvátételnek köszönhetően megújult, barátságosabb környezetben gyógyulhatnak majd. A képeket készítő fogvatartottak azzal, hogy az általuk készített mesehős alakokat ábrázoló festményeket a Gyermekegészségügyi Központnak ajándékozták, hozzájárultak a megyei kórházban kezelt beteg gyermekek mindennapi hangulatának javításához.
Az EFOP 1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.