A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
A Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben több csoportfoglalkozás zajlik az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című kiemelt projekt keretében abból a célból, hogy a fogvatartottak hasznosan töltsék a fogvatartásuk idejét.
A Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben sokféleképen segítik a fogvatartottakat abban, hogy szabadulásuk után könnyebben vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba. Az egyik legfontosabb, hogy csoportfoglalkozásokon vehetnek részt, melyeken elsajátíthatnak olyan képességeket, készségeket, amelyek segítségével sikeresebbek lehetnek. Az intézetben jelenleg kompetenciafejlesztő foglalkozás folyik, melyen hatvan órában önismeretet, illetve kommunikációt tanulnak. Énképkeresés, önfeltárás után egy kis motivációval képesek lesznek célokat és olyan jövőképet megfogalmazni, mely segíthetik őket a szabadulásukat követően. Ezt erősíti, teszi hatékonyabbá a helyes kommunikáció elsajátítása, elméleti és gyakorlati feladatokon keresztül, valamint az álláskeresési technikák oktatása. Ennek során tanácsot kapnak arra vonatkozóan, hogy kitől, milyen segítséget kérhetnek. Továbbá elsajátítják az önéletrajz írását, ami nélkülözhetetlen, hogy a szabadulás utáni álláskeresés hatékony legyen. Lezárult az értékrendkorrekciós tréning, melynek célja a fogvatartottak értékrendjének megváltoztatása, a felelősségvállalás elősegítése volt. A foglalkozás játékos formában zajlott.