A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Befejeződtek a fogvatartottak társadalmi visszailleszkedését segítő, EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú projekt keretében, az első félévben szervezett képességfejlesztő foglalkozások. A résztvevő fogvatartottaknak Nagy István bv.ezredes, intézetparancsnok adta át a tanúsítványokat 2018. május 30-án.
A foglalkozások során konfliktus és agresszió kezelést, majd életvezetési ismereteket oktattak a szakemberek. A csoportos foglalkozásokon célként fogalmazták meg, hogy segítséget és alternatív megoldási lehetőségeket kínáljanak a konfliktuskezelésre, elsajátíthassák a fogvatartottak a bennük felgyülemlett belső feszültség, stressz kezelését. Az életvezetési csoportfoglalkozások során az egyéni felelősségvállalás erősítése mellett az egészséges életmód gyakorlatának kialakítására is nagy hangsúlyt fektettek. A képességek fejlesztése használható elméleti és gyakorlati segítséggel szolgál az intézeti szabályok keretei között, majd a szabadulás utáni környezetükben egyaránt.
Az egyénre szabott fejlesztési programba eddig csaknem 50 fogvatartottat vontak be a Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. A tapasztalatok szerint a résztvevők aktívan együttműködnek a szakemberekkel a sikeresebb társadalmi visszatérés reményében.