A Kalocsai Fegyház és Börtönben működő varrodában fogvatartottak készítik a rendvédelmi szervek egyenruháját. A gyakorló ruházathoz több mint 163 ezer, míg a társasági ruházathoz több mint 41 ezer kilométernyi alapanyagot használtak fel 2018-ban.
Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című kiemelt projekt keretében szimbolikus jóvátétel volt az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet solti objektumában.
Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő két meséjének feldolgozását adták elő a gyermeknapi műsorban résztvevő fogvatartottak. A program célja a szülői szerepek megerősítése, a gyermek-szülő kapcsolatok ápolása és elmélyítése, a gyermeknap fontosságának és értékeinek hangsúlyozása volt. A program továbbá a jóvátétel elfogadásával a fogvatartottak társadalomba és családjukba történő visszailleszkedésére, valamint a családi környezet érzékenyítésére is irányult, amelyhez remek alkalmat nyújtott a gyereknapi családi beszélő.
A jóvátételi program megfogalmazott céljain túl hangsúlyozandó, hogy a résztvevők a próbák alatt megtanultak együttdolgozni társaikkal, fejlődött alkotókészségük, kreativitásuk, önkifejező képességük. A fogvatartottak heteken át készültek a programra. A szereplők szorgalmassága mellett a műsor sikeréhez számos szorgos, fogvatartotti kéz hozzájárult, amelyek a csapatmunka során a jelmezek és díszletek megalkotásában segédkeztek.
Az elítéltek többsége által elérhető csoportfoglalkozások által a fogvatartottak lehetőséget kaptak a változásra és nemcsak az átváltozásra. A mesejátékokban résztvevő 17 fogvatartott azon dolgozott, hogy gyermekeiknek, hozzátartozóiknak örömet szerezhessenek, felejthetetlen élményt nyújtsanak és visszaadjanak egy parányit abból, amit a börtönévek elvettek.