A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
2018. június 5-én intézetünkben fórumot szerveztünk a fogvatartottak tájékoztatása céljából, amelyen minden olyan szakterület vezetője részt vett, akik közvetlenül velük foglalkoznak.
A fórumot Márkus Éva bv. főhadnagy, mb. reintegrációs tiszt nyitotta meg. A fogvatartottak tájékoztatását Dr. Böcz Zoltán bv. őrnagy, büntetés-végrehajtási osztályvezető kezdte, többek közt a közeljövőben őket leginkább érintő csomagküldési szabályok változásairól, az ezzel kapcsolatos eljárási rendről, annak gyakorlati végrehajtásáról. Tájékoztatást adott továbbá a fogvatartottak aktuális fegyelmi helyzetéről is. A jelenlévő Szelei János bv. alezredes, gazdasági vezető a csomagküldés újonnan bevezetett változásai kapcsán, annak gazdasági oldaláról, Deli Zoltán Gyula c. bv., főhadnagy, mb. biztonsági osztályvezető az intézetben felfestésre került, fogvatartottak mozgatási, mozgási útvonalát meghatározó vonalakkal kapcsolatban tájékoztatta a fogvatartottakat. Dömötör Andrea c. bv. törzszászlós, főápoló a gyógyszertartáshoz kapcsolódó változásokról, míg Árki Inez EFOP főelőadó az induló fogvatartotti foglalkozásokról, és az arra való jelentkezés lehetőségéről szólt. A fórumon közel 30 fő fogvatartott vett részt, képviselve a zárkájukban elhelyezett többi társukat is. A fogvatartásukkal kapcsolatos kérdéseket is feltehettek, amelyek közt szerepelt a közelgő labdarúgó világbajnokság mérkőzéseinek megtekintésével, illetve az esetleges hőségriadó esetén bevezetésre kerülő intézkedésekkel kapcsolatos is. A fórum lezárása előtt minden fontos kérdés megnyugtatóan megválaszolásra került.