Az Adorján-Tex Kft. varrodájában – amely a Kalocsai Fegyház és Börtönben működik, és fogvatartottak munkáltatásával gyárt textiltermékeket – több mint 108 ezer gyakorló pólót készítettek 2018-ban az elítéltek a hazai rendvédelmi szervek hivatásos egyenruhásainak számára.
2019. november 26-án újabb szakmaképzés zárult a Kalocsai Fegyház és Börtönben. A büntetés-végrehajtási szervezet kiemelt stratégiai célkitűzése a fogvatartottak teljes körű foglalkoztatása, így a munkáltatás mellett nagy hangsúly helyeződik az oktatásra is.
Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú „Fogvatartottak reintegrációja” című, 4,200 milliárd forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló kiemelt projekt keretében a Kalocsai Fegyház és Börtönben 19 fogvatartott vett részt intézménytakarító szakmaképzés záróvizsgáján 2019. november 26-án.
A fogvatartottak sikeres munkaerőpiaci és társadalmi visszailleszkedését hivatott támogatni a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a Belügyminisztérium által közösen elindított EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú „Fogvatartottak reintegrációja” című kiemelt projekt is, melynek keretében 20 fogvatartott kezdhette meg intézménytakarítói tanulmányait a Kalocsai Fegyház és Börtön falai között.
A képzésen elsősorban azon fogvatartottak vehettek részt, akik 5 éven belül szabadulnak, tehát a közeljövőben szembesülnek a visszailleszkedés nehézségeivel. A résztvevők egy jobb jövő reményével, lelkesedéssel tele kezdték meg tanulmányaikat idén szeptemberben a 160 órás gyakorlati és elméleti képzést is magába foglaló intézménytakarító képzésen. A tanulók szorgalmának eredményeként a 2019. november 26-i záróvizsgán 19 fő kapta meg OKJ bizonyítványát az Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. képviselője által.
Az EFOP–1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében, a büntetés-végrehajtási szervezet reintegrációs tevékenységeivel szorosan együttműködve, azt kiegészítve valósul meg.
A projektről bővebb információt a www.tettprogram.hu, valamint a https://www.bv.gov.hu/hu/efop-1-3-3 oldalon olvashatnak.