A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt szervezésében 2019.12.02-án valósult meg a Kalocsa Város Önkormányzata Szociális Otthon javára meghirdetett jóvátételi program a Kalocsai Fegyház és Börtönben. Önkéntes jelentkezés alapján, 8 fogvatartottnak adatott meg a lehetőség, hogy szorgos munkájával karácsonyi hangulatot varázsoljon olyan idős embereknek, akik a családi otthon melegét nélkülözve, idősek otthonában töltik a közelgő ünnepeket.
Szabadságvesztés során többen kénytelenek megbirkózni közeli hozzátartozójuk elvesztésével, vagy szembesülni azzal a tudattal, hogy büntetésének következményeként, idős magatehetetlen szüleit, nagyszüleit hagyja magára. Ezen lelki sérülések feldolgozásában nyújt segítséget részükre egy olyan jóvátételi program, melynek kedvezményezettjei idős emberek.
A motivációs foglalkozásokon, melyek keretében az ablakmatricák készültek, nagy lelkesedéssel vettek részt a fogvatartottak, úgy érezték, hogy ők is részesei az adventi készülődésnek. Láthatóan izgalommal töltötte el őket a gondolat, hogy ajándékaikkal boldogságot vihetnek mások szívébe.
A karácsonyi ablakmatricák átadására a bv. intézetben került sor, ahol Kalocsa Város Önkormányzata Szociális Otthon dolgozói- az otthon lakóinak nevében- nagy örömmel vették át a fogvatartottak által készített ajándékokat.
Az EFOP–1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében, a büntetés-végrehajtási szervezet reintegrációs tevékenységeivel szorosan együttműködve, azt kiegészítve valósul meg.