A Kalocsai Fegyház és Börtönben működő varrodában fogvatartottak készítik a rendvédelmi szervek egyenruháját. A gyakorló ruházathoz több mint 163 ezer, míg a társasági ruházathoz több mint 41 ezer kilométernyi alapanyagot használtak fel 2018-ban.
A hazai börtönök mindegyikéhez hasonlóan már a Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet is biztosítja a gyermekbarát helyszínt ahhoz, hogy a börtönben lévő szülő és gyermeke közötti látogatás bensőséges és meghitt lehessen.
2020 márciusától előtérébe került egy eddig kevesek által igénybe vett kapcsolattartási forma, a Skype. Intézetünk törekedett arra, hogy az eddig jól megszokott, óvodai környezethez hasonlító barátságos játéksarkot integrálja az online térbe, így a gyermekek nem egy számukra rideg, taszító környezetben láthatják viszont szüleiket, ami személyiségfejlődésük szempontjából is előnyös. Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című projekt keretein belül a beszélő ideje alatti barátságos környezet kialakításának elősegítése céljából kapott tárgyakkal tesszük ezt lehetővé. A színesebb környezet miatt, a gyermekek szívesebben fogadják családtagjuk bejelentkezését, több időt töltenek el szeretteikkel.
A büntetés-végrehajtási szervezet, amely a járványügyi hatóságokkal folyamatosan egyeztetve, az összes szükséges intézkedést megtette és megteszi a munkatársai, illetve a fogvatartottak egészségügyi állapotának megóvása és a fertőzésveszély megelőzése érdekében, még a világjárvány idején is kiemelt figyelmet fordít a fogvatartottak családtagjaikkal való kapcsolattartására.
„Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.”