A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
A gazdasági társaságokkal, vállalkozásokkal való együttműködés a Hajdú-Bihar Vármegyei Közösségi Foglalkoztató számára kiemelten fontos, hiszen a hozzá forduló álláskeresők a vállalkozások potenciális munkavállalói.
Érdemes kiemelni, hogy a Társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény szerint adóalap megállapításakor figyelembe vehető csökkentő jogcímek között sorolja fel azt, ha a munkáltató szabadságvesztésből szabadulót (a szabadulást követő hat hónapon belül), illetve pártfogó felügyelet alatt állót foglalkoztat. Ilyenkor a foglalkoztatás ideje alatt, de legfeljebb tizenkettő hónapon át a munkáltató által befizetett társadalombiztosítási járulék költségként számolható el.
A „Fogvatartottak reintegrációja” projekt keretében működtetett Közösségi Foglalkoztató nem csak szabadságvesztésből szabadultakkal foglalkozik, hanem a munkaerőpiacon önmagukat kevésbé érvényesíteni tudó személyeknek is támogatást nyújt ahhoz, hogy az elhelyezkedésük és a munkahelyre történő beilleszkedésük eredményesebb és hatékonyabb legyen. Ügyfeleink között számos, szakmailag képzett, a munkához kifejezetten motiváltan és elkötelezetten hozzáálló személy van, azonban alacsony önérvényesítési képességeik miatt többnyire nem tudnak jelen lenni és bizonyítani a munkaerőpiacon. Szolgáltatásainkkal felkészítjük ügyfeleinket a munkaerőpiacra történő belépésre és/vagy visszalépésre, mint például személyiségfejlesztés, munkaerőpiaci szolgáltatások, munkahelyi szocializáció, melyek a munkáltatói igények feltérképezésével és közvetítésével célirányosabb, eredményesebb beilleszkedést és javuló foglalkoztathatóságot eredményeznek. Eddig 630 szabadultnak sikerült a program elhagyását követően belépnie a munkaerőpiacra, vagy munkaerőpiaci programba a projekt segítségével.
A szabadultak visszaesési kockázatának csökkentése társadalmi érdek, a bűnismétlés megelőzésében a szabadultak sikeres elhelyezkedése kulcsfontosságú tényező. Azok a munkáltatók, akik új esélyt adva a szabadultaknak, munkalehetőséget biztosítanak számukra, kiemelt szerepet töltenek be az eredményes társadalmi reintegráció megvalósításában. Fontos tudni, hogy a szabadulás utáni visszailleszkedésre már a fogva tartásuk alatt készülnek az elítéltek, képzésben és munkáltatásban vesznek részt a büntetés-végrehajtási intézetekben. Jelentős munkatapasztalatra és szakképzettségre tesznek szert, melyeket a civil életben is hasznosítani tudnak.
Együttműködést kínálunk a munkáltatók számára, melynek keretében állásajánlataikat, a munkavégzéssel kapcsolatos feltételeiket, fontos tudnivalókat megismertetjük ügyfeleinkkel, sikeres elhelyezkedésük esetén támogatjuk munkahelyi beilleszkedésüket. Amennyiben felkeltettük érdeklődését kérjük, vegye fel a kapcsolatot a Közösségi Foglalkoztató munkatársaival.
Elérhetőség:
Hajdú-Bihar Vármegyei Közösségi Foglalkoztató
4024 Debrecen, Vígkedvű M. u. 53.
Vezető: Bodonyi Norbert
Tel.: 30/197-6231
E-mail: kf-debrecenbv [dot] gov [dot] hu
Nyitvatartási idő:
Hétfő: 07:30-18:00
Kedd-csütörtök: 07:30-16:00
Péntek: 07:30-13:30
Visszajelzések a Közösségi Foglalkoztató tevékenységéről:
„Örülök, hogy a Közösségi Foglalkoztató által közvetített, büntetés-végrehajtási jogviszonnyal rendelkező személy nálunk beilleszkedett. Munkájával is bizonyította, hogy nem a múltja, hanem a hozzáállása fontos egy ember megítéléséhez. Ez a tapasztalat pedig az én és a környezetem szemléletét is megváltoztatta. A bizalom, az elfogadás új alapokra helyezte ezt a kapcsolatot. Jó érzés megtapasztalni, hogy mindketten segítettünk egymáson. Én egy megbízható, dolgos embert kerestem a tanyára, ő pedig nyugalmat, munkát és megfelelő életteret, hogy újrakezdhesse életét. Szerencsés találkozás volt ez, ami a Közösségi Foglalkoztató közvetítő szerepének köszönhető.” (egyéni vállalkozó)
„Mindig is úgy gondoltam, hogy nincs értelme az életemnek és sosem fogom megtalálni a kiutat az akkori élethelyzetemből. Aztán megismertem a Közösségi Foglalkoztató munkáját és tanácsadóm segítségével és motiválásával sikerült elhelyezkednem.” (ügyfél)
A fogvatartottak munkáltatásával és a Közösségi Foglalkoztató szolgáltatásaival kapcsolatban további információt az alábbi oldalakon talál:
https://www.youtube.com/watch?v=zQ_4ivKN290
https://tettprogram.hu/sites/default/files/uploads/EFOP%20Tajekoztato_fuzet_munkaadok_reszere_final.pdf?CSRF_TOKEN=130102dfcddfe4958121d0f20a151503a8223341
https://bv.gov.hu/sites/default/files/Tajekoztato%20tarsszervek%20reszere%20fuzet_KF.pdf
Az EFOP–1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.