A büntetés-végrehajtás megújult címerképében a felegyenesedett oroszlán bal mancsával a társadalom védelmét szolgáló pajzsra, jobb mancsával a törvénykönyvre támaszkodva az igazság és a törvényesség védelmét szimbolizálja.
1448 fő fogvatartott szerzett piacképes szakmát az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú „Fogvatartottak reintegrációja” című, 5,734 milliárd forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló kiemelt projekt keretében. A projekthez szorosan kapcsolódó, hazai forrásból megvalósuló „Fogvatartotti reintegrációs program” keretében további 275 fő tett sikeres vizsgát.
2016 októberében indult útjára az európai uniós forrásból megvalósuló „Fogvatartottak reintegrációja” kiemelt projekt, valamint a hozzá kapcsolódó Belügyminisztérium által támogatott „Fogvatartotti reintegrációs program”. A projektek egyik kiemelt eleme, hogy a fogvatartottak olyan piacképes szakmát tanuljanak, melyhez lehetőség szerint szakmai gyakorlatot már a börtönben töltött idejük alatt szerezhetnek és azt követően is hasznosítani tudnak, így növelve a szabadulást követő munkába állásuk esélyeit.
A szakmaképzés a projektekben 2018 novemberében kezdődött meg és az elmúlt 3 évben összesen 111 képzésen 1723 fő fogvatartott szerzett képzettséget. Az elsősorban, építőiparban, könnyűiparban, az elektronika, gépészet és a mezőgazdaság területén hasznos 25 féle szakma közül legnépszerűbbnek a targoncás; a festő, mázoló, tapétázó; a kerti járdakövező, az asztalosipari szerelő és a textiltermék összeállító képzés bizonyult. A megvalósításban közreműködött a Sztáv Felnőttképző Zrt., a Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft., a Karakter Számítástechnikai, Elektronikai Kft., a Docemur Docendo Kft., a Bács-Szakma Szakképzés-fejlesztési és Szervezési Nonprofit Közhasznú Zrt., valamint az „IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft.
Az előkészítés és megvalósítás során fontos szempont volt a fegyintézetek képzés szempontjából releváns infrastrukturális feltételeinek, a munkaerőpiaci igényeknek a figyelembe vétele, valamint annak a lehetőségnek a megteremtése, hogy a megkezdett képzést akár szabadulását követően is befejezhesse az ügyfél. A projekt sikerességét támasztja alá, hogy szabadulását követően 2021. június 30-ig 650 fő szabadult helyezkedett el a munkaerőpiacon vagy regisztrált álláskeresőként.
A büntetés-végrehajtás fő feladata – a társadalmi izoláció mellett – a fogvatartottak társadalomba való sikeres visszailleszkedésének elősegítése, a bűnismétlés csökkentése. Ebben kiemelt szerepe van a munkáltatásnak és az oktatásnak. Ezt a tevékenységet támogatja a projekt, aminek köszönhetően egy átlagos évben összesen már 4000-nél is több fogvatartott tanul a rácsok mögött.
Az EFOP–1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében, a büntetés-végrehatási szervezet reintegrációs tevékenységeivel szorosan együttműködve, azt kiegészítve valósul meg.
A projektről bővebb információt a www.tettprogram.hu, valamint a https://www.bv.gov.hu/hu/efop-1-3-3 oldalon olvashatnak.