A Budapesti Fegyház és Börtönt sokáig Európa legmodernebb börtönei között tartották számon, építése során a nyugat-európai és az észak-amerikai börtönépítészeti tapasztalatokat, illetve a korszak számos technikai újításait is figyelembe vették. Az intézetben a kor fővárosi viszonyait messze meghaladva központi fűtés, villanyvilágítás, illetve két úszómedence is volt.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara adott elegáns helyszínt a Magyar Börtönügyi Tátsaság Jogi Szekciója éves ülésének. A rendezvényre december 10-én az Emberi Jogok Világnapján került sor, amely már hagyományosan visszatérő időpontja e szakmai rendezvénynek.
Az érdeklődő MBT tagok dr. Jasmine Hussein szegedi doktorandusz kisasszony előadását hallgathatták meg, amelyben az aktuális európai börtönügyi tendenciákról számolt be, bemutatva az elektronikus őrizet alkalmazásának lehetőségeit, formáit és a tovább fejlesztés irányait az élenjáró külföldi országokban.
A szekcióülést Dr. Pallo József egyetemi docens vezette, aki a rendezvény összegzéseként kiemelte, hogy a hazai büntetés-végrehajtási jogban is egyre nagyobb szerepet játszik a reintegrációs őrizet, bizonyítva ezzel, hogy e jogintézmény beváltotta mind a jogalkotói, mind a jogalkalmazói elvárásokat. A Jogi Szekció következő tervezett ülésére a következő évben, ugyancsak az Emberi Jogok Világnapján kerül sor.