A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Bv. Intézetben működő fogvatartotti digitalizáló szakkör számos korszakos börtöntörténeti kiadvány publikálásához járul hozzá. A dokumentumok az Összefogás a Börtönügyért Egyesület (ÖBE) honlapján érhetőek el.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat közreműködésével fogták el a kisvárdai rendőrök azt a ricsei férfit, aki kollégánkra támadt a hivatása miatt.
Tervezz képeslapot! Ezzel a címmel hirdetett pályázatot az EFOP-1-3-3-16-2016-00001 azonosító számú „Fogvatartottak reintegrációja” című kiemelt projekt a Szegedi Fegyház és Börtönben elítélteknek.
A Gyűjtő bal csillag alegysége az intézet 1896-os alapítása óta biztosítja a fogvatartottak elhelyezését. A négyszintes, csillag alakú épületrész belső terei sokat változtak az elmúlt 125 évben, de a teljes épületrészére kiterjedő, átfogó rekonstrukció megvalósítására csak az elmúlt három évben volt lehetőség.
A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektumában elhelyezett elítéltek foglalkoztatását biztosító Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. egyik kiemelt tevékenysége a növénytermesztés, amelynek keretében a közelmúltban befejeződött az olajtök betakarítása és feldolgozása.
Dr. Tóth Tamás bv. altábornagy, országos parancsnok jutalomban részesítette a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet szarvasmarhatelepéről megszökött fogvatartott elfogásában közreműködő rendőröket.
A rendőrség munkatársai rövid időn belül elfogták azt a fogvatartottat, aki november 23-án az éjjeli órákban munkavégzés közben megszökött a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet hangosi marhatelepéről, ahol munkavégzést folytatott. Ellene fogolyszökés bűntette miatt eljárás indult.
Ágazati alapvizsgát tett húsz kertésztanuló november 20-án a Szegedi Fegyház és Börtön III. objektumában, Nagyfán az Oktatási Központban.
Tűzesettel szimulált rendkívüli esemény felszámolási és értesítési gyakorlatot tartottak a Budapesti Fegyház és Börtönben 2021. november 16-án. Az intézet a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség X. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományával közösen hajtotta végre a feladatot.
A Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ sikeres pályázatát követően idén első alkalommal nyerte el a „Családbarát Munkahely” kitüntető címet.
Hetente kettő alkalommal gyakorlati oktatás keretében tanulnak a női fogvatartottak divatos ruházati termékeket varrni a Kiskunhalasi börtönben. A 16 női elítélt 2022 februárjában fog záróvizsgát tenni, amellyel egy piacképes szakmára tehetnek szert.