A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Az intézet solti objektumában május végén cursillo csoporttalálkozót tartottak.
Az intézet solti objektumában május végén cursillo csoporttalálkozót tartottak.
A fogvatartottak körében népszerű eseményt tavaly szeptemberben megelőzte egy börtöncursilló 20 fővel. A program nagy lelki élményt adott a résztvevőknek. A cursillo nem más, mint a kereszténység lényegének átélése. A három nap alatt a résztvevők elfeledhetik fogvatartotti mivoltukat, és külső munkatársak őszinte szeretetét élvezhetik. Igazi eredménye akkor van, ha a cursillon részt vevő fogvatartott nem lesz visszaeső.
„A találkozás önmagunkkal nem csak a három napos találkozóra jellemző, hanem kihat az egész életünkre, ezért nevezzük a folytatást örök negyedik napnak,” - hallhattuk az egyik résztvevőtől.
A korábbi találkozón 14 fő vett részt, hiszen páran már szabadultak. A mostani találkozón volt fogvatartott is jelen volt önkéntesként, segítve ezzel a még bent lévők közelkerülését Istenhez.