A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Október hónapban mindkét objektumban megrendeztük az éves fórumot, ahol a fogvatartottak tájékoztatást kapnak a változásokról, illetve elmondhatják az esetleges problémáikat.
Október első felében mind a solti, mind az állampusztai objektum fogvatartottjai jelen voltak a fórumon, minden zárkából 2-3 fővel, összesen kb. 250-en. Az intézet parancsnoka és helyettesei vezették a fórumot, rajtuk kívül a bv. osztályvezetők, reintegrációs tisztek, nyilvántartási osztályvezető, egészségügyi ápoló, pszichológus, pártfogó, Kft. képviselője vett részt a rendezvényen.
A fórum célja, hogy a fogvatartottak a közösségben felmerült problémákat az intézet vezetőinek el tudják mondani, valamint tovább tudják adni az itt elhangzott információkat. A parancsnok-helyettesek beszéltek az elmúlt időszak eseményeiről, programjairól.
Beszámoltak az elmúlt időszak fegyelmi helyzetéről, a jutalmazásokról. Tájékoztatást kaptak a fogvatartottak az objektumban folyó képzésekről, oktatásokról, foglalkozásokról.
Elhangzott, hogy a napirendi pontok végrehajtása mindenki számára kötelező, kiemelt figyelmet kell fordítani az öltözködési szabályok betartására is. Felhívták a dohányzással kapcsolatos szabályok betartására a figyelmet a nemdohányzók védelmében.
Tiltott tárgyakkal szemben zéró tolerancia van.
Technikai eszközöket csak rendeltetésüknek megfelelően használják, azok nem ruházhatók át. Külön felhívták a figyelmet a mobiltelefonok rendeltetésszerű használatára. Zárka berendezési tárgyak rongálása hiánya esetén kártérítési eljárást kezdeményez az intézet.
Ezt követően a fogvatartottak tehették fel kérdéseiket, legtöbb a kedvezményekkel, kedvezőbb rezsibe, fokozatba helyezéssel, a telefonálással, munkahelyekkel és a bolti vásárlásokkal volt kapcsolatos.