A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
A solti objektumunkban szervezetek börtöncursillos foglalkozást a fogvatartottak részére, amelyen 27 elítélt vett részt.
A cursillót a katolikus egyház szervezi, a program vezetői világi keresztények, intézetünkben a három napos áhítatnak a végén a fogvatartottak Isten üzenetével feltöltődve tértek vissza társaikhoz. A résztvevő elítéltek mind a bibliakör tagjai, a lelkigyakorlat után társaiknak is tovább adhatják a hallottakat, tapasztaltakat.
A foglalkozásokon több éve részt vevő Z.T fogvatartott saját szavaival így írta le a cursillót.
„Immár 6. alkalommal találkozhattunk önmagunkkal, Istennel és embertársainkkal, mintha csak erre a pillanatra vártunk volna egész fogvatartásunk alatt, Igen, Isten szeretetének a megtapasztalása ez a 3 nap, amely ezúttal október 16-19. között zajlott. Újdonság volt, hogy a törzs feladataiban 2 már korábban cursillot végzett fogvatartott is szolgált, 21 fő volt jelen, a régi valamelyik időpontban cursillot végzettek közül. A bevezető rollótól a zárásig civil előadók és világi, egyházi vezetők fogvatartottak felváltva tartottak előadásokat,
A börtöncursillóban számot adunk magunknak is, ezt a pillanatot napunk megvizsgálásának hívjuk. Nagyon fontos számunkra, hogy tudjuk milyen jó volt hozzánk az Isten. A 3 nap alatt érezhető volt Jézus jelenléte, hogy beszél hozzánk. A „szeretet”, a „nyugodj meg”, a „békülj meg”, a „bocsáss meg”, a „teljes legyen a boldogságod” kulcskifejezésekké váltak.
A főbb előadások és foglalkozások „ismerd meg magad”, „a tékozló fiú”, „a jámborság”, „az ideál”, „a kegyelmi élet” témakörben zajlottak.
A záróünnepségre megjelentek külön civil vendégek, és egyházi személyek. Jelen volt végig a tanulás, az imádkozás, és gyakori vendég volt a jó kedv a humor, a vidámság. Igazi egyházélményt kaptunk, a testvérekkel való találkozásban. Mottónk: János evangéliumából, „Én nem ítéllek el, menj és többé nem vétkezzél!”
De colores !