A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
A Váltó-sáv Alapítvány uniós források felhasználásával több programot indított és bonyolít le folyamatosan az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet mindkét objektumában. Az év eleji programokban a járványhelyzet változást hozott, itt is átálltunk az online oktatásra.
Év elején indult több képzés, melyet az alapítvány 10-12 fős csoportoknak tartott, a fogvatartottak számára hasznos témákban. Ezek végén államilag elismert tanúsítványt kaptak akik részt vettek rajta. A fogvatartottak érdeklődéssel vettek részt a programokon, hiszen a szabadulás után is tudják hasznosítani a megszerzett ismereteket, vagy alkalmazni a tanult készségeket.
Legnépszerűbb a munkaerőpiaci reintegrációs képzés volt 20 órában 24 főnek. A képzés célja, hogy a résztvevő, munkaerőpiacra visszatérni szándékozók felkészüljenek az újbóli munkába állásra, fejlődjenek a megcélzott munkaerőpiaci kompetenciáikban, megértsék a rövid és hosszú távú tervezés szükségességét életpályájuk alakításában, kapjanak eszközöket mind a tervezéshez, mind a tervek gyakorlatba, cselekvésbe fordításához. Munkaerőpiaci ismeretek és készségek bővítése, az elhelyezkedés, munka/állás vállalása, az ehhez szükséges készségfejlesztés, ismeretátadás voltak a főbb témák.
A Munka és magánélet összehangolása című képzés is hasznosnak bizonyult, a 20 órára 24 fő járt be. A tréning célja, hogy a résztvevők megszerezzék a munka és a magánélet megfelelő és hatékony menedzseléséhez szükséges ismereteket, kommunikációs, együttműködési, konfliktus és stresszkezelési készségeket, elsajátítsák az időbeosztási és erőforrás gazdálkodási, önismereti, helyzetértékelési, munka hatékonyságnövelési, a pozitív, kooperatív gondolkodás és megküzdő képesség attitűdjét; a generációk közötti együttműködés családi és közösségi lehetőségeit, a segítő kapcsolat mentálhigiénéjét és lehetséges formáit. Tájékoztatást és segítségnyújtást kaptak a fogvatartottak a segítő erőforrásokról és intézményekről, munkaügyi jogszabályokról, a munkaadók elvárásairól, a tipikus vészhelyzetekről és azok megelőzéséről, az eredményes elhelyezkedésről.
A járványhelyzet közbeszólt az órabeosztásoknak, így az utolsó képzési órákat, és a vizsgákat speciális módon kellett megoldani. Az alapítvány munkatársai elküldték a tananyagot, illetve a vizsgaanyagot, ezeket kiosztottuk a fogvatartottaknak, és skype-on az oktatók megtartották az órát, illetve a vizsgát.
Ugyanígy skype-on történő kapcsolattal sikerült további négy tréninget is lebonyolítani, melyeken összesen 60 fogvatartott vett részt. Ezek a pár órás tréningek főképp a magánéletben segíthetik a szabadulás utáni életüket, kapcsolataikat, mivel az önismeretük és személyiségük fejlesztése mellett a kommunikációs készségeik javítása, a testi-lelki egészségük megőrzése, illetve a családi kapcsolataik ápolása került a középpontba.
Sikeresen lezárultak a képzések és a tréningek erre az évre, a megváltozott körülmények ellenére. Mind az alapítvány munkatársai, mind a személyi állomány rugalmasan állt a megvalósításhoz, hogy minden szabályt betartsunk a járványhelyzetben, ugyanakkor tudjunk megfelelő lehetőséget biztosítani a fogvatartottaknak a sikeres reintegrációhoz.