A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Április hónapban az utánpótlás biztosítása érdekében a kalocsai Szent István Gimnázium István-napok programsorozatán vettünk részt.
A középiskolásoknak szervezett programon megismertettük a tanulókat a bv-s szakma alapjaival, a felvételi és a képzési lehetőségekkel.
Az iskolával egyébként is jó kapcsolata van az intézetnek éve óta, tartottunk már bemutatót, rendkívüli osztályfőnöki órát.
Minden alkalommal számos kérdést kapunk a munkánkkal kapcsolatosan, és a tanulók nagyon érdeklődőek a hivatásunk iránt. Most az általános felvételi eljárás szabályairól, a munkalehetőségekről hallhattak, illetve kutyás bemutatót, és műveleti csoportos bemutatót láthattak, melynek végén a kényszerítő eszközöket is kipróbálhatták, megismerhették.
Bízunk benne, hogy a toborzásunk eredményes lesz, és a jövőre nézve sok tanulónak csináltunk kedvet, hogy nálunk dolgozzanak.