A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Börtönmisszó tagjai jártak az intézetben.
Május második szombatján az intézet solti objektumában a budapesti pünkösdi Agapé gyülekezet három tagja, egy református testvér kíséretében „mindenféle jóval” szolgált a rabok felé: igei tanítás, bizonyságtételek, énekek. A helyszín a kápolna volt, ahol 15 fogvatartottnak beszélt a négy missziós. Négyükből ketten személyes érintettek a börtön világában. A saját-élményből fakadó gondolatok, történetek erőteljes hatást gyakoroltak az elítéltekre.
A Börtöntársaság 16 éve börtönmisszióban szolgáló tagjai két alapvetés mentén viszik a börtönökbe Isten üzenetét: „Feltétel nélküli szeretet” (agapé), „Értékes vagy!”
Az esemény ötletgazdája Sándor, aki a 90-es évek vége felé ebből az intézetből szabadult. Istentől messze „elrugaszkodott” életet élt. Megszabadulva „évtizedes súlyú” testi-lelki terheitől, most is hálásan, örömteli szívvel él az Isten közelében, és segít ott és úgy, ahol- ahogy tud.
A fogvatartottak örömmel fogadták a missziósokat és reménnyel távoztak a kápolnából. A hallottak alapján, minden ember fontos Istennek és senkit nem küld el, aki őszintén, és bizalommal közeledik hozzá.