Büntetés-végrehajtás

A fehér Dacia Duster után porzik az út, igyekszünk tartani az iramot, de a mi autónkat nem erre a terepre tervezték. Elhagyjuk az aszfaltborításúnak is csak jóindulattal nevezhető kátyús keskeny falusi utat, rákanyarodunk egy földútra és még jobban lemaradunk. A lassabb tempónak köszönhetően viszont van időnk nézelődni: nyugodt és békés a táj, mindenütt fóliasátor. A környék messze földön híres a tápanyagdús talajáról, sokan egészítik ki a jövedelmüket a háztájiból. Főleg paprikát, hagymát, és retket termesztenek, de láttunk uborka és paradicsompalántákat is.

Végül lassan elérjük a röszkei tranzitzóna kapuját, mögöttünk egyre kisebbek lesznek a fóliasátrak. Balról sűrű erdő, jobbról bevetetlen szántóföld. A poros földút helyét pedig lassan átveszi a manőverút.

„Építési terület, belépés csak engedéllyel”

Úthengerek, terepjárók, billencsek, konténereket szállító kamionok, traktorok és építési anyagok mindenütt. A röszkei tranzitzóna harmadik bővítésének lezárt területén járunk. A tranzit bővítése – ahogyan a határkerítés építése is – már a végéhez közeledik, szinte minden a helyén, csupán néhány konténerre várnak, épp ott állunk, ahol majd lenniük kell a nap végére. A tranzitzóna természetesen a bővítés alatt is üzemel, néhányan most is jönnek a közelben lévő szedett-vedett katonai, strand és kemping sátrakkal tarkított „nejlon táborból”. Az érkezőknek a rendőrök mutatják meg az utat. Mire Varga Zsolt alezredes, a Bv. Holding Kft. logisztikai és szolgáltatói szakterületének vezetője közelebb kísér minket, a rabomobil mellett már felsorakoznak a munkabrigádok.

Harminc fogvatartott és a felügyelők várják a feladatokat. Molnár Roland őrnagy ma a műveletirányító parancsnok, ő tartja az eligazítást. Ez az utolsó itt a határon.

A háromszáz fogvatartott munkáltatása idején a félórát is elérő eligazítás most ötpercesre apadt. Először a hegesztők indulnak el. Ők a kerítés megerősítésére szolgáló és gyakorlatilag átvághatatlan betonacélhálót rögzítik egymáshoz és az oszlopokhoz. A munkával gyorsan haladnak, látszik rajtuk a rutin: a kamion platójáról egyszerre ketten hegesztik az elemeket. Miután egyik társuk int, hogy mindketten kész vannak, az autó gurul tovább és folytatják a munkát. „Ponthegesztés elektromos trafóval. Ezt is megismerjük, szabadulás után már ez sem lesz ismeretlen” – fordul hozzám az egyik elítélt. Ő a hegesztésen kívül a hiltizést és a drótozást is kihívásnak tartja, előtte nem csinált még csak hasonlót sem. Még a megszokottnál korábbi ébresztő sem zavarja, hiszen örül annak, hogy kimozdulhatott, és a szabadban, a friss levegőn dolgozhat. Hozzáteszi: megszerette a vassal való munkát, és még jönne is, de tudja, hogy a mai lesz az utolsó munkanapja, hiszen a kerítést ma be kell és be is fogják fejezni. A motor felzúg, és az autó gördül tovább, mi is arrébb lépünk, nem akarjuk feltartani a munkát.

A második brigád feladata látszólag egyszerű, nekik a vezérdrótot kell kihúzniuk. Pontosan öt sorban feszítik ki a csupasz oszlopokra a vastag fémszálat. Egyszerű, de fontos feladat az övék, hiszen ezekhez rögzítik majd később a drótfonatokat. A munka felügyeletében Botka Tamás őrmester, az egyik legjobb bévés cölöpverő is részt vesz. Őt még 2015 szeptemberében, a határzárnál végzett munkája miatt részesítette dicséretben Orbán Viktor miniszterelnök, akkor beszélgettünk is vele. Azóta semmit sem változott: elszántsága, határozottsága és jókedve a régi. Nem meglepő, hiszen ő már kétszer végigjárta a határszakaszt, minden helyet ismer, semmi sem tudja meglepni. Oszlopot majd csak délután fog állítani, most van néhány perce. A zsebéből előkerül a saját, nem hivatalos IBH-s karjelvénye. Ebből csak a kiváltságosoknak jutott, összesen tíz darab készült belőle – mondja.

A harmadikként indulók a drótfonat felhelyezését és a NATO-drót rögzítését végzik. Ez a legbonyolultabb részfeladat, hiszen legalább öt ember kell hozzá, közülük egynek a létra legtetején kell dolgoznia.

A mai nap létrása gyakorlott mozdulatokkal, leszállás nélkül közlekedik. Mint utóbb kiderül szobafestő szakmáját és a rutint is a börtönben szerezte.

Ezt követően végignézzük, ahogyan gyakorlott mozdulatokkal kihúzzák a NATO-drótot, felezik a tíz méteres tekercset. A csípőfogó és a védőkesztyű természetesen kötelező. A hattyúnyak rögzítése már gyerekjátéknak tűnik, végül pedig felkerül a helyére a pengeéles dróthenger is. Ez utóbbira kell a legjobban odafigyelni, ez a legveszélyesebb. De a nagy létszám és a komoly munkatempó ellenére – az apró sérülésektől eltekintve – nem történt baleset. Erről Somodi Mihályné zászlós, szakápoló beszél. Ő és négy kollégája osztotta ki reggelente a gyógyszereket, vérnyomást vagy vércukorszintet mértek, és persze kötöztek és fertőtlenítettek is, ha kellett. Szerencsére ma nem volt tennivaló. Még mielőtt elköszönünk tőle elmondja, hogy az izgalmakról azért nem kellett lemondania, hiszen minden munkafolyamat potenciális veszélyforrást jelentett, így ő mindig készenlétben volt.

Molnár őrnagy az „irodájánál”, a Skoda Yeti csomagtartójánál fogad minket. A beszélgetés közben az ő „IBH” feliratos karjelvénye is előkerül. Nagyon büszke rá, hiszen ez nem olyan, mint Tamásé, ezen látszik, hogy kézzel készült, a kalocsai kollégáktól kapta emlékbe. Elmondja, hogy öt hete van a határon, és húsz évet szolgált Pálhalmán, így számára a hasonló nagy létszámú munkáltatás nem jelent újdonságot. Két éve került Kalocsára, ahol a bv. osztály osztályvezető helyetteseként látja el szolgálati feladatait. Felesége is smasszer, ő is Kalocsán dolgozik, a gazdasági osztályon. Együtt kérték át magukat Kalocsára, hogy közelebb legyenek a családi fészekhez. Két fia van, a 12 és 14 éves srácok már ismerik a szlenget, van fogalmuk róla, milyen is az igazi smasszeráj. Talán ők is beöltöznek majd – mondja büszkén az őrnagy, akin látszik, hogy elérzékenyül, amikor a családjáról beszél. Már meg sem kell kérdeznem, hogy mi hiányzott neki itt a legjobban. Azt azonban elmondja, hogy a társaságra, a hangulatra nem lehetett panasza, ez pedig sokat segített elviselni a szerettei hiányát. És hatalmas meglepetés volt a múlt szombat is, amikor az otthoniak váratlanul megérkeztek hozzá. Együtt tudtak tölteni két napot, még a mórahalmi fürdőbe is elmentek. Igazi testi és lelki feltöltődés volt számára.

A röszkei kerítés az egyik legszebb, mondják sokan az itt szolgálatot teljesítők és a fogvatartottak is. Hát megkérjük Molnár őrnagyot, hogy legyen a túravezetőnk, és mutassa be a környéket. Örömmel igent mond, és már száguldunk is. Először a manőverúton, megmásszuk a közeli dombot, és a „saját gyártású” mafit és esőbeállókat nézzük meg. Majd a Holt-Tiszához vesszük az irányt, ahol éppen egy nappal ezelőtt lett kész a határzár. Kerítésből itt csupán egy sor van, ez is újonnan épült. Eddig három sor gyoda volt itt, amiket le kellett cserélni, mert az embercsempészek és az időjárás komolyan megrongálta. Az országhatár itt a folyó közepén van, bóják jelzik a pontos helyét.

Ezt követően a kamionparkoló mögötti felszámolt depó területén nézzük meg az 5 és fél kilométernyi megereszkedett, ezért lecserélt NATO-drótból álló pengeéles rozsdakupacot. De jártunk a röszkei vasútállomáson is, ahol megnéztük az ott vesztegelő, a határt átszelő sínt lezárni hivatott Mad Max-vagont. Ez volt az a vasúti kocsi, amire a kollégák konzolt hegesztettek, majd hét sorban alaposan betekerték NATO-dróttal és ideiglenesen betolták a határon lévő vasúti átkelőhöz. A szerb–magyar határt védő kerítés talán legtöbbet fotózott elemét, a bévés kreativitás és leleményesség mintapéldáját a nemzetközi hírügynökségeknek köszönhetően a világon mindenütt láthatták. Képe bejárta a világsajtót, néhány nap alatt többen látták, mint a Parlamentet és a Hősök terét évtizedek alatt.

"Hatalmas logisztikai bravúr volt ez a két hónap"

A munkához minden feltétel adott és az is volt. Persze nagy szerepe volt annak is, hogy a büntetés-végrehajtás 2015-ben is itt volt a határon. Ezáltal volt gyakorlatunk, voltak kipróbált kollégáink és fogvatartottjaink egyaránt. Az akkori hibákat pedig ki tudtuk javítani. Ráadásul most az egész kivitelezés rajtunk múlott, nem függtünk senkitől, ezért mindent úgy csináltunk, ahogyan mi észszerűnek láttuk – összegzi a tapasztalatokat Varga alezredes. Ami pedig a munkát illeti, elmondja, hogy minden feladatot a bévé végzett: a depók felállítását, az anyagok beszállítását, a beszerzések lebonyolítását, a határzár elemeinek gyártását. Nehézség csupán annyi volt, hogy mindennek időben ott kellett lennie, amikor éppen szükség volt rá. De megtervezett volt minden munkafolyamat, így amiatt sosem kellett várakozni, mert nem volt szerszám, vagy alapanyag, vagy munkaerő. Hatalmas logisztikai bravúr volt ez a két hónap.

Nagy feladat, és komoly küzdelem volt, de nem csupán a közel 160 kilométer, a 31 ezer oszlop, vagy a 10 ezer 200 tekercs drótfonat miatt. A munka a határon folyamatos harc volt a terepviszonyokkal, az időjárással, a távolságokkal és olykor az idővel is.

Ahol nem a járhatatlan sár okozott szinte megoldhatatlan feladatot, ott a mindent elnyelő és mindenhová beférkőző homok, vagy éppen az áprilisi hóesés adta fel a leckét. Ez utóbbiból közel tizenöt centiméter jutott Kelebiára és Röszkére, ahol akkor éppen a munkálatok jelentős része folyt. Csikériában például lábszárig ért a sár egy-egy kiadós eső után, de a szárazság sem volt jobb, az ásotthalmi vörös homokmezőn úgy érezte magát az ember, mintha a sivatagban lenne – annak minden nehézségével együtt. Kint a terepen pedig még egy telefon feltöltése is problémát okozott olykor és bizonyos határszakaszokon a teljesen feltöltött mobil sem ért sokat, hiszen rendszerint nem volt térerő. A dombos, völgyes, vagy éppen erdős helyeken pedig még az EDR sem működött, így volt, hogy a műveletirányítóknak személyesen kellett kimenni a terepre ellenőrizni a haladást. A bejárandó terület pedig néha az ötven kilométert is elérte, az olykor ötszáz adagos élelem kiszállítása során előfordult, hogy a legtávolabbi helyszínek között százhúsz kilométer volt a távolság. De a közlekedés még száz méteren sem megy zökkenőmentesen. Néhány napja is nagy volt a kavarodás, amikor az egyik munkagép elakadt a mocsárban. Egy traktor segített volna a segítségére, de az is megfeneklett. Végül a menteni érkezőt is ki kellett menteni. Még mindig látszódnak a hatalmas barázdák, amiket a több tonnás „kötélhúzás” okozott.

A határ az ilyen. Ha valaki, akkor Végh Csaba nyugalmazott határőr alezredes ezt jól tudja. Ő a Bv. Holding elit csapatának, a somogyi javítóbrigádnak a vezetője, Nagykanizsán szolgált, határőr családba született. 15 hete nagyrészt folyamatosan itt van kint a határon, most a tranzitzónában dolgoznak. Ha nincs javítás, akkor embereivel az építésben segítenek. Nekik akkor van vége egy napnak, amikor elfogy a feladat. És, hogy mitől megy ilyen gyorsan, és ennyire jól a munka? Véleménye szerint attól, hogy kivételes csapatszellem uralkodik „idelenn”, ahol egyszerre adott az eszköz, az erő és a technika. A 80-as évek végén még bontottuk a kerítést, ki gondolta volna, hogy a történelem rákényszerít majd minket arra, hogy újra építsük – teszi hozzá, majd elindul vissza, hiszen várja a csapata.

Tiszasziget

Tiszasziget, régi nevén Ószentiván egy Szegedtől délre fekvő, alig 1700 lelkes település. Itt – akárcsak Röszkén – minden békés és nyugodt. Álmos, kis község, takaros házak, rendezett kertek. A minőségellenőrök miatt jöttünk ide, az ő munkájukat is meg akarjuk nézni. A falut elhagyva egy pici határátkelőhöz érünk. Itt találkozunk Varga András főtörzsőrmesterrel, aki bár lassan tizenegy órája szolgálatban van, mosolyog. Örülünk, hogy idetaláltatok, jó, hogy itt vagytok – fogad minket őszinte örömmel. Itt is idilli a kép: balról juhok legelnek, jobbról a repce festi sárgára a távolt. Andrásék hét háromfős csoportban dolgoznak, ők ellenőrzik, javítják az anyaghibákat, és cserélik vagy pótolják a rapid kapcsokat és pántoló szalagokat. Fontos munka ez, van, hogy este 9-ig nem jönnek le a határszakaszról. Persze speciális eszközök és felszerelés kell a javításhoz. Ilyen például a gripple szem, ami a vezérdrótot húzza feszesre. Ennek az eszköznek a segítségével két oldalról a két különálló huzalt egy speciális fogóval feszesre lehet húzni. Háromszáz kilónak megfelelő feszítést is el lehet vele érni. A brigádok egymástól látótávolságra dolgoznak. A nap már lemenőben. Az első csapat, Ricsli Sándor törzszászlós, Klein Attila törzsőrmester, Vörös János őrmester, már a kezdetektől a határon van. Az itt dolgozók kivétel nélkül veteránok, már 2015-ben is lenn voltak a határzárnál, így ismernek minden munkafolyamatot, nem lepődnek meg semmin.

Van tehát teendő bőven és a kihívás is óriási, de mindezek ellenére – vagy talán éppen ezért – kitűnő a hangulat. Ez látszik a személyi állományon és a fogvatartottakon egyaránt. A dolgos kezek teszik, amit kell, a munka gyorsan és ütem szerint halad. Az elítéltek munkakedvére és az elvégzett munka minőségére sem volt panasz.

De fegyelmi vétség és munkamegtagadás sem történt, sőt egészséges versenyszellem alakult ki a brigádok között: mindenkit érdekelt, hogy a társak mennyit haladtak, és próbálták tartani az iramot, esetleg meg is előzni a többieket. A kollégáknál is ez volt a jellemző, volt kedv dolgozni, és egy irányba ment mindenki. Az olajozottan működő belső ellátásnak és a nagyfai konyhának köszönhetően pedig meg volt a jutalma a tisztességes munkának: a fogvatartottak és a kollégák is emelt norma szerint étkezhettek. A munkában pedig minden bv.-s kft. kivette a részét. A drótfonatok a sopronkőhidai, az állampusztai kft.-kben és a Bufában készültek, a NATO-drótot a márianosztrai, a kerítésoszlopokat a pálhalmai elítéltek készítették. De a munkavédelmi kesztyűk, bakancsok, az információs táblák, a lakatok, mind egy-egy bv.-s cég termékei. Mára pedig új iparág lett a kerítésépítés is. Sokan fordulnak a Holdinghoz, a rendőrség, a TEK, és a közútkezelő is a bévét választotta.

A büntetés-végrehajtás a migrációs válsághelyzet kezelésében a kezdetektől fogva aktívan és nagy erőkkel van jelen. Az összetett munka komoly erőfeszítéseket igényelt, de szervezetünk a nehézségekkel megbirkózott, a számos kihívás ellenére is sikerrel helyt állt. A magyar-szerb határszakaszon az ideiglenes biztonsági határzár első és második vonalának megépítésében, a kerítéselemek gyártásában nélkülözhetetlen szerepe volt a bv. fogvatartotti és hivatásos állományának.

Az elmúlt két évben a feladatokban több száz bévés vett részt. Munkájukkal és hozzáállásukkal bebizonyították, hogy az ország védelméért, a közbiztonság fenntartásáért rájuk és a büntetés-végrehajtásra bármilyen körülmények között lehet számítani.

Kellner Gergely