A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kontrát Károly miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára anyák napja alkalmából köszöntötte a Belügyminisztérium állományában és az irányított szerveknél foglalkoztatott négy vagy több gyereket nevelő édesanyákat, valamint a szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőrök, tűzoltók özvegyeit, valamint miniszteri elismeréseket adott át.
Kontrát Károly miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára anyák napja alkalmából köszöntötte a Belügyminisztérium állományában és az irányított szerveknél foglalkoztatott négy vagy több gyereket nevelő édesanyákat, valamint a szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőrök, tűzoltók özvegyeit, valamint miniszteri elismeréseket adott át.
A belügyminiszter Anyák Napja alkalmából köszönetét és elismerését fejezte ki a büntetés-végrehajtás állományában foglalkoztatott négy vagy több gyermeket nevelő édesanyáknak:
BADÓNÉ PÁLI ADRIENN bv. őrmester asszonynak, az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, Büntetés-végrehajtási Osztály megbízott reintegrációs tisztjének,
BALOGHNÉ RÁCZ ILONA ANDREA bv. százados asszonynak, a Budapesti Fegyház és Börtön, Műszaki, Ellátási és Üzemeltetési Osztály főelőadójának,
DARABÁNT TÍMEA JUDIT c. bv. törzszászlós asszonynak, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet, Egészségügyi Osztály szakápolójának,
DR. ESZENYINÉ SZLOBODA KRISZTINA c. bv. őrnagy asszonynak, a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, Büntetés-végrehajtási Osztály reintegrációs tisztjének,
GYÓNI RICHÁRDNÉ asszonynak, a Szegedi Fegyház és Börtön, Krónikus Utókezelő Részleg ápolójának,
HOLLÓ KATALIN c. bv. törzszászlós asszonynak, a Budapesti Fegyház és Börtön, Nyilvántartási Osztály segédelőadójának,
HORTOBÁGYI HONÓRIA LILLA c. bv. törzszászlós asszonynak, a Budapesti Fegyház és Börtön, Pénzügyi, Számviteli és Bérgazdálkodási Osztály megbízott osztályvezetőjének,
HORVÁTH SZILVIA c. bv. főtörzsőrmester asszonynak, a Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet, Gazdasági Osztály foglalkoztatási felügyelőjének,
JELINÉ PASKA BEÁTA c. bv. zászlós asszonynak, a Büntetés-végrehajtás Központi Kórház, Sebészeti Osztály szakápolójának,
PAPP TAMÁSNÉ bv. százados asszonynak, a Kalocsai Fegyház és Börtön, Biztonsági Osztály biztonsági tisztjének,
PÓSCHNÉ CSAJA ANITA bv. őrmester asszonynak, a Büntetés-végrehajtás Központi Kórház, Biztonsági Osztály biztonsági felügyelőjének,
SOÓSNÉ MARICS MARIANNA c. bv. főtörzsőrmester asszonynak, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet, Biztonsági Osztály biztonsági felügyelőjének,
SZOTÁK MÓNIKA c. bv. zászlós asszonynak, a Márianosztrai Fegyház és Börtön, Egészségügyi Osztály szakápolójának.