A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
A Büntetés-végrehajtási Szervezet szeptember 7-én tartotta az immár hagyományosnak számító szervezeti ünnepségét, a XXII. Szent Adorján-napi ünnepi állománygyűlését a Fővárosi Bv. Intézet Venyige utcai objektumában.
A Büntetés-végrehajtási Szervezet szeptember 7-én tartotta az immár hagyományosnak számító szervezeti ünnepségét, a XXII. Szent Adorján-napi ünnepi állománygyűlését a Fővárosi Bv. Intézet Venyige utcai objektumában.
A szervezet védőszentjének, Szent Adorjánnak is emléket állító eseményen a miniszteri és országos parancsnoki elismerések átadása mellett Schmehl János bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese köszöntötte az ünnepségen részt vevő állományt és mondta el ünnepi beszédét, továbbá Dr. Tóth Tamás vezérőrnagy, a szervezet országos parancsnoka adta át a jutalmakat.
Dr. Áder János, Magyarország Köztársasági Elnöke – Belügyminiszter úr előterjesztésére – a büntetés-végrehajtási szervezet napja alkalmából, kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül szeptember 8-ai hatállyal büntetés-végrehajtási dandártábornokká nevezte ki
SZABÓ ZOLTÁN bv. ezredest
a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja igazgatóját, amelynek átadására 2017. szeptember 4-én a Sándor palotában került sor.
Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere a több évtizedes kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül 60. születésnapja alkalmából a Köz Szolgálatáért Érdemjel Arany fokozatát adományozza
PROF. DR. RÉVAI RÓBERT úrnak
a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága főorvosának, főosztályvezető főtanácsadójának, címzetes egyetemi tanárnak.
Huzamosabb időszakon át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül SZENT ADORJÁN ÉRDEMJEL kitüntető címet adományozott
KRÁLIK TIBOR bv. alezredesnek
a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet gazdasági vezetőjének,
KÁMÁNNÉ KISS GIZELLA c. bv. főtörzszászlósnak
a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön műhelyvezetőjének,
STEHLIK JÁNOS úrnak
az Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. mezőgazdasági gépszerelőjének.
Kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül a Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett ARANY fokozatát adományozza
BUNDICSNÉ PAP ÉVA bv. őrnagynak
a Büntetés-végrehajtás Központi Kórház osztályvezetőjének, valamint
TÉGLÁS GYULA c. bv. őrnagynak
a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet főelőadójának.
Kiemelkedő szakmai munkája és példamutató vezetői tevékenysége elismeréséül soron kívül előlépteti büntetés-végrehajtási ezredessé
SIPOS JÁNOS bv. alezredest
a Humán Szolgálat főosztályvezetőjét.
Kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül büntetés-végrehajtási tanácsosi címet adományoz
KOVÁCS VIKTÓRIA bv. alezredesnek
az Ipoly Cipőgyár Termelő és Szolgáltató Kft. osztályvezetőjének,
SCHRIFFERTNÉ BRÁNYIK ANDREA bv. alezredesnek
a Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet osztályvezetőjének, valamint
FARKAS GYÖNGYI bv. őrnagynak
a Költségvetési Ellenőrzési Főosztály kiemelt főreferensének.
Miniszteri elismerő oklevelet adományozott
JUHÁSZ FERENC bv. alezredesnek
a Fogvatartási Ügyek Szolgálata osztályvezetőjének,
MIKLÓS ZOLTÁN bv. alezredesnek
a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet osztályvezetőjének,
SZITA PÉTER c. bv. századosnak
a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet reintegrációs tisztjének,
HORVÁTHNÉ BEZECZKI ZSUZSANNA c. bv. főtörzszászlósnak
a Nostra Vegyesipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. foglalkoztatási segédelőadójának.
Festmény emléktárgyban részesíti
GÁSPÁR JÁNOS bv. őrnagyot
a Váci Fegyház és Börtön osztályvezetőjét.
Zsolnay teakészlet emléktárgyban részesíti
VALLA VIKTÓRIA bv. alezredest
a Közgazdasági Főosztály osztályvezetőjét.
Zsolnay óra emléktárgyban részesíti
NAGY SÁNDOR c. bv. főtörzsőrmestert
az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet biztonsági felügyelőjét,
VARGA ZSOLT c. bv. főtörzsőrmestert
a Budapesti Fegyház és Börtön körletfelügyelőjét.
Seiko óra emléktárgyban részesíti
VÁLI ÁGNES JUDIT bv. alezredest
a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet gazdasági vezetőjét, valamint
BARANYI FERENC bv. törzszászlóst
a Szegedi Fegyház és Börtön biztonsági főfelügyelőjét.
60. születésnapja alkalmából Seiko óra emléktárgyban részesíti
KARAFA JÓZSEF c. bv. főtörzsőrmestert
a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön biztonsági felügyelőjét, valamint
50. születésnapja alkalmából dísztőr emléktárgyat adományoz
ZOLTA CSABA LEVENTE bv. ezredesnek
az Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgató-helyettesének.
Seiko óra emléktárgyban részesíti
MEZEI GÁBOR c. bv. zászlóst
a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági felügyelőjét,
LENGYEL KÁROLY c. bv. főtörzsőrmestert
a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet körletfelügyelőjét, aki az elismerést majd egy későbbi időpontban veszi át,
A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka 70. születésnapja alkalmából ajándéktárgyban részesíti
DR. CSORDÁS SÁNDOR ny. bv. dandártábornokot
a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet nyugalmazott parancsnokát,
KERÉKGYÁRTÓ JÓZSEF ny. bv. alezredest
a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön nyugalmazott parancsnok-helyettesét.
A büntetés-végrehajtási szervezet napja, Szent Adorján nap alkalmából kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül a Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett EZÜST fokozatát adományozza
BÁRDOSI PÉTER c. bv. törzszászlósnak
a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet kutyatelep-vezetőjének.
Kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül a Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett BRONZ fokozatát adományozza
BÉNYEI TAMÁS bv. alezredesnek
a Pálhalmai Agrospeciál Mezőgazdasági Termelő, Értékesítő és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgató-helyettesének,
DR. CSOMA LÁSZLÓ c. bv. alezredesnek
a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet jogtanácsosának,
KIS-TÓTHNÉ ASZTALOS ÁGNES bv. alezredesnek
Központi Szállítási és Nyilvántartási Főosztály osztályvezetőjének,
VARGA ANDREA bv. alezredesnek
az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet gazdasági vezetőjének,
VERESNÉ KLINYECZ BEÁTA c. bv. alezredesnek
a Márianosztrai Fegyház és Börtön kiemelt főelőadójának,
LEHEL PÉTER bv. őrnagynak
a Váci Fegyház és Börtön osztályvezető-helyettesének,
BŐDI ANDRÁS bv. századosnak
a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet megbízott osztályvezető-helyettesének,
HORVÁTH ZOLTÁNNÉ bv. századosnak
a Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet főelőadójának,
NAGY ÁKOS bv. századosnak
a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön biztonsági tisztjének,
PALOTAI DÉNES bv. századosnak
a Szegedi Fegyház és Börtön csoportvezetőjének,
TÓTH JÁNOS bv. századosnak
a Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet osztályvezető-helyettesének,
KÁLLAI LÁSZLÓ c. bv. főtörzszászlósnak
a Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet körlet-főfelügyelőjének,
SÓS TAMÁS c. bv. főtörzszászlósnak
a Nagyfa-Alföld Mezőgazdasági és Vegyesipari Kft. raktárvezetőjének,
SZŐKE TAMÁS RUDOLFNÉ c. bv. főtörzszászlósnak
a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet körlet-főfelügyelőjének,
MÉSZÁROS ISTVÁN c. bv. törzszászlósnak
a Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft. műhelyvezetőjének, aki az elismerést egy későbbi időpontban veszi át,
MOLNÁR MIKLÓS c. bv. törzszászlósnak
a Heves Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet segédelőadójának,
MOLNÁRNÉ SZABÓ JUDIT c. bv. törzszászlósnak
az Adorján-Tex Konfekcióipari és Kereskedelmi Kft. művezetőjének, aki az elismerést majd egy későbbi időpontban veszi át,
CSATÓ LÁSZLÓ c. bv. zászlósnak
a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet segédelőadójának,
SZOBOSZLAI ATTILA c. bv. zászlósnak
a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet kutyavezetőjének,
PITZER PÁL c. bv. főtörzsőrmesternek
a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági felügyelőjének,
RESTÁS PÉTER c. bv. főtörzsőrmesternek
a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet raktárosának,
GYŐRI ELEKNÉ bv. közalkalmazottnak
a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet ügykezelőjének,
A büntetés-végrehajtási szervezettel történő több éves hatékony és eredményes szakmai együttműködése elismeréséül
DR. WERLING KLÁRA asszonynak
a Semmelweis Egyetem II. Belgyógyászati Klinika osztályvezetőjének,
VASS MIKLÓS úrnak
a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége elnökének.
Kiemelkedő szolgálati és szakmai tevékenysége elismeréséül országos parancsnoki dicséretben
és ajándéktárgyban részesíti
BICZÓ LÁSZLÓ bv. dandártábornokot
a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnokát,
LACZKÓ LÓRÁNT bv. ezredest
az Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatóját,
MATOVICS CSABA bv. ezredest
a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnok-helyettesét,
GORENCZ EMESE c. bv. alezredest
a Műszaki és Ellátási Főosztály kiemelt főreferensét,
NOVOTNIK LÁSZLÓ c. bv. alezredest
a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet megbízott osztályvezető-helyettesét,
VARAJTI JÓZSEFNÉ bv. alezredest
a Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet osztályvezetőjét,
KALÓCZKAI ÉVA bv. őrnagyot
a Közgazdasági Főosztály kiemelt főreferensét,
KOLLÁR ZOLTÁN bv. őrnagyot
a Biztonsági Szolgálat kiemelt főreferensét, aki az elismerést majd egy későbbi időpontban veszi át
SÁNTA LÍVIA bv. őrnagyot
a Stratégiai, Elemzési és Tervezési Főosztály kiemelt főreferensét,
EKE TIBOR c. bv. főtörzszászlóst
a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági főfelügyelőjét,
BAKOS KÁROLY c. bv. törzszászlóst
a Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft. műhelyvezetőjét, aki az elismerést majd egy későbbi időpontban veszi át
MAKAINÉ KOLESZÁR TÜNDE c. bv. törzszászlóst
a Budapesti Fegyház és Börtön szakasszisztensét,
KAKSTÉDER LÁSZLÓ c. bv. főtörzsőrmestert
a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet kutyavezetőjét,
NAGY ZSOLT c. bv. főtörzsőrmestert
a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet körletfelügyelőjét,
PAULENYÁK MIHÁLY bv. közalkalmazottat
a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja előadóját,
BAHIL ZSUZSANNA bv. őrnagyot
a Bv. Holding Kft. kiemelt főreferensét,
DOBRÁTER TIBOR bv. őrnagyot
a Informatikai Főosztály kiemelt főreferensét,
NAGY BALÁZS ANTAL bv. századost
a Koordinációs Főosztály kiemelt főreferensét,
BORONAI JÓZSEF NORBERT bv. főhadnagyot
a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet vezető reintegrációs tisztjét,
DELI ZOLTÁN GYULA c. bv. főhadnagyot
a Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet reintegrációs tisztjét,
ÁRVAI BERNADETT bv. közalkalmazottat
a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja főelőadóját.
A büntetés-végrehajtási szervezettel történő hatékony és eredményes szakmai együttműködése elismeréséül
CSOMÓS ISTVÁN r. alezredest
a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóság, Műveleti Főosztály, Tárgyaló Osztály osztályvezetőjét,
DREDÁN CSABA r. alezredest
az Országos Rendőr-főkapitányság Gazdasági Főigazgatóság Műszaki Főosztály Műszaki Osztálya kiemelt főreferensét,
VINKOVICS JÁNOS r. alezredest
a Nemzeti Védelmi Szolgálat Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata Igazgatóság Büntetés-végrehajtási Főosztály főosztályvezető-helyettesét,
SZABÓ FERENC pü. századost
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szakértői Intézete analitikai szakreferensét.
Kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül országos parancsnoki dicséretben és ajándékutalványban részesíti
KOVÁCS KITTI bv. alezredest
a Koordinációs Főosztály főosztályvezető-helyettesét,
BÁLINT BRIGITTA c. bv. zászlóst
a Központi Szállítási és Nyilvántartási Főosztály megbízott kiemelt főreferensét,
DÁVID PÉTER c. bv. zászlóst
a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet szociális segédelőadóját,
PIVNYIK LÁSZLÓ c. bv. főtörzsőrmestert
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet biztonsági felügyelőjét,
SIPOS FERENC c. bv. főtörzsőrmestert
a Szegedi Fegyház és Börtön körletfelügyelőjét,
SZARKA JÓZSEF c. bv. főtörzsőrmestert
az Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. foglalkoztatási felügyelőjét,
CSORDÁS ZOLTÁN c. bv. törzsőrmestert
a Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet gépjárművezetőjét,
GOMBOS ISTVÁN bv. törzsőrmestert
a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet körletfelügyelőjét,
NEMES FERENC c. bv. törzsőrmestert
a Márianosztrai Fegyház és Börtön körletfelügyelőjét,
KURUCZ KITTI bv. közalkalmazottat
a Humán Szolgálat előadóját.
Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül munkatársi címet adományoz
DIGNERNÉ SŐRÉS TÍMEA bv. közalkalmazottnak
a Közgazdasági Főosztály előadójának.