A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
"Mozgás és egészség" címmel, immár 5. alkalommal rendezett Egészségnapot az Egészségügyi Főosztály a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán.
"Mozgás és egészség" címmel, immár 5. alkalommal rendezett Egészségnapot az Egészségügyi Főosztály a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán.
A 2017. november 15-én megrendezett Egészségnapon ismét az egészségtudatos élet rejtelmeibe próbálták kicsit bevezetni az itt dolgozókat. Az esemény mottója – "Mozgás és egészség" – azt a szemléletet hivatott képviselni, hogy csak egészséges testben lakozhat egészséges lélek; azaz a lelki egészség mellett figyelmet kell fordítani a megfelelő testedzésre is. Ez amellett, hogy hozzájárul a megfelelő állóképesség és a jó egészségi állapot kialakulásához, esztétikus testformát is eredményez.
Az esemény programjaként, a mozgás és egészség kapcsolatában kerekasztal beszélgetésen vehettek részt a dolgozók, amin választ kaphattak a sportolást érintő kérdéseikre, majd egyéni konzultációs lehetőséget biztosítottak az előadókkal, illetve ortopédiai szűrést szerveztek az érdeklődők számára.
Az előadások mellett a parancsnokság ebédlőjében friss, ropogós zöldségekből, étvágygerjesztő szendvicsekből, gyümölcssalátából és egyéb finomságokból álló svédasztallal, illetve ebéddel vártak minden résztvevőt.