A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Az idén is több tonna szemetet szedtek össze a rabok, hiszen a magyar büntetés-végrehajtási szervezet már hosszú ideje részt vesz az országosan megszervezett „TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” mozgalomban.
Országszerte 17 börtön fogvatartottjai szedik önkéntesen a szemetet, de a hulladékgyűjtéshez a szervezet személyi állomány is csatlakozott. Az ilyen programok – azzal, hogy az elítéltek a társadalom számára hasznos tevékenységet végeznek – erősítik a büntetés-végrehajtási szervezet reintegrációs célkitűzéseit. Így önkéntesen szedik a szemetet a Váci Fegyház és Börtönben büntetésüket töltők mellett a debreceni, a veszprémi, a baracskai, a pálhalmai, vagy a sopronkőhidai fogvatartottak. De a környezet védelméért a TeSzedd!-en kívül is sokat tesznek a bv. intézetekben, az ehhez hasonló kezdeményezések minden büntetés-végrehajtási intézetben rendszeresek. Március elején például tizennyolc női fogvatartott tette rendbe az egri Petőfi teret, de a közterületek, temetők takarításában kivétel nélkül az ország minden büntetés-végrehajtási intézete évről évre részt vesz.
Az országos „tavaszi nagytakarításból” a börtönök is kiveszik a részüket.
Az elítéltek szívesen vállalják a munkát, segít nekik abban, hogy a társadalom hasznos tagjának érezzék magukat, hogy csökkenjen a bűncselekményük miatt a társadalom irányába érzett szégyenérzet, bűntudat, nem utolsósorban pedig változatosságot is hoz a bezárva töltött mindennapokba a kinti munka. Az önkéntes jelentkezők száma szinte mindig meghaladja a meghatározott létszámot, azonban természetesen csak az együttműködő, megbízható, alacsony biztonsági kockázatú fogvatartottak vehetnek részt a munkában.
Az új bv. kódex törvényi szinten vezette be a fogvatartottak kötelező foglalkoztatását, amelynek lényege, hogy minden munkaképes elítéltnek dolgoznia, illetve tanulnia kell. A büntetés-végrehajtásban jelenleg teljes körű az elítéltek foglalkoztatása. A jóvátételi munka különlegessége, hogy a résztvevők „szabadidejükben”, díjazás nélkül, önkéntesen vesznek részt benne.
Az idei TeSzedd-en a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának állománya mellett számos börtön munkatársa is segít eltüntetni köztereinkről, erdeinkből a szemetet.