A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Erre a bibliai eseményre emlékeztek a fogvatartottak ünnepi istentisztelet keretében a Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben.
“A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” Jn 14,26 – lapján hallhattak igemagyarázatot az ünnepi alkalmon résztvevők.
Tűz szállt alá a mennyből. Egy-egy lángnyelv pihent meg a tanítványokon és egyszerre nyelveken kezdenek szólni. Jézus csodatételei megsokszorozódtak – pont úgy, ahogy előre jelezte.
A Szentlélek bölcsességet, korábban nem létező tudást és határtalan bátorságot is adott. Egy félénk, bezárkózott egyházat kiküld a falakon kívülre, hogy az egész földnek elmondják a megváltás jó hírét.
Ott vannak az ünnepben egyéni érzéseink, emlékeink is gyermekkori ünnepeinkkel kapcsolatban. Mint a nagymama pünkösdi rózsája. Vagy mint a nyár, ami ilyenkor már évről évre érezhetően itt van. Csíksomlyó és a búcsú közös élménye, amely sok ezreknek adott lelki feltöltődést a nemzeti összetartozás során. És az öröm, amelyre az ünnepen mindnyájunknak van oka.