A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A Hajdú-Bihar Vármegyei Bv. Intézetben 2016. január 4-én a görög katolikus egyház lelkésze megszentelte a zárkákat és a közösségi helyiségeket.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Bv. Intézetben 2016. január 4-én a görög katolikus egyház lelkésze megszentelte a zárkákat és a közösségi helyiségeket. Ez évek óta kialakult szokás, amelyet minden évben nagy örömmel fogadnak a fogvatartottak és az intézetben dolgozók egyaránt. Jó érzés áldással megkezdeni az új évet.
A nyugati kereszténységben január 6-a vízkereszt, avagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe, a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe. Vízkereszt a karácsonyi ünnepek zárónapja, utána kezdődik a farsangi időszak. Az ünnep liturgiában használatos elnevezése a görög Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése, a magyar vízkereszt elnevezés a víz megszentelésének szertartásából származik. Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat, valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Vízkereszt ünnepe megmutatja, hogy Isten minden emberhez eljött. A megváltó Jézus születésével Isten vállalja az emberi életet és később a szenvedést is, hogy ezzel elhozza minden ember számára az üdvösséget, az örök élet reményét. A parancsolt ünnepen nyissuk meg szívünket a megjelenő Istennek, aki megmutatja magát nekünk. Az újesztendő minden napját kísérje Isten segítsége és áldása! A vízkereszti népszokásokból mára jobbára csak annyi maradt meg, hogy ekkor szedik le a karácsonyfát.