A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet szakemberei az elmúlt hónapokban, nyolc középiskolában közel ötszáz diáknak tartottak pályaorientációs előadást a Büntetés-végrehajtási Szervezetről.
Minden középiskolás számára eljön az az idő, amikor a továbbtanulás, pályaválasztás lesz a mindennapi kérdés az életében. Szakemberek, pedagógusok is tudják, hogy felelősségteljes döntést tizenéves fejjel még nem biztos hogy tudnak hozni a diákok, ezért segítségként nyíltnapokat, előadásokat szerveznek a tanulók számára.
A Büntetés-végrehajtási Szervezet támogatásával a gyulai intézet ezt az alkalmat ragadta meg, és a megye frekventált középiskoláival közösen azoknak a diákoknak, akik érdeklődést mutatnak a rendvédelmi pálya, azon belül a büntetés-végrehajtás iránt előadások formájában pillanatképekről és a mindennapi életről kaptak betekintést. Az előadóknak egészen a „gyökerekig” vissza kellett lépniük, mivel a résztvevők többsége magával a börtön fogalmával sem volt tisztában, de e mellett a szervezet felépítéséről, a szakterületek feladatairól, reintegrációról, felvételi eljárási rendről is szó esett. Természetesen a kíváncsiság is a témák közé fúrta magát és több-kevesebb érdekes kérdés is felmerült a hallgatók között, mint például a nők és a férfiak elkülönítése, vagy, hogy mi volt a legkülönlegesebb kérelem egy fogvatartott részéről.
Az előadásokat követően mind a pedagógusok, mind a diákok pozitívan értékelték a hallottakat és többükben megfogalmazódott a rendvédelmi pálya utáni érdeklődés. Az előadások sorát hol máshol, mint a Békéscsabai Szakképzési Centrum kadétképzőjében zárhatták az előadók, ahol a diákok már testközelből is tapasztalhatták a rendvédelmi hivatás mibenlétét. Itt az érdekfeszítő előadás mellett megtekinthették a büntetés-végrehajtási intézetekben használt kényszerítő eszközöket, valamint testközelből láthatták a fogvatartottak szállítását végző „rabomobilt” is. Az előadások konklúziójaként elmondható, hogy jelenleg a Békés Vármegyei régióban a bv-s szakma iránti érdeklődés pozitív irányt mutat, ami a Szervezet tekintetében megnyugtató jövőképet vetít előre.