A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A „Mi egy Másért” Közhasznú Egyesület idén kilencedik alkalommal rendezte meg a Hetedhét Játékvárost, ahol a Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai is közreműködtek az előkészítő és befejező munkálatokban.
A „Mi egy Másért” Közhasznú Egyesület idén kilencedik alkalommal rendezte meg a Hetedhét Játékvárost, ahol a Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai is közreműködtek az előkészítő és befejező munkálatokban.
A jövőre jubiláló gyermektábor egy város a városban, vagyis a gyerekek feladata egy demokratikus közösség kialakítása volt a tábor keretein belül. Idén a tábor „A Víz Csodálatos Világa” témakörében a felfedezők, kalózok, hajók és a víz világát ismertette meg a lelkes kis résztvevőkkel.
Több mint 35 munkahelyen próbálhatták ki magukat a gyerekek – lehettek pl. bankárok, pincérek, postások is – emellett tíz napon keresztül edényeket, ékszereket készíthettek, és megtanulták a papírmerítést, valamint főztek és sütöttek. Mindezek kipróbálásával bepillantottak a valós életbe, közelebbről is megismerkedhettek a felnőttek világával.
Az előkészületek igen nagy logisztikai munkát igényeltek a szervezők és a segítők részéről – ennek a munkának lehettek a részesei a fogvatartottak. Mivel már nem először segítették a rendezvény sikeres lebonyolítását, szívügyükként kezelték az eseményt.