A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Dinnyés József, a Magyar Kultúra Lovagja előadókörútja egyik állomásaként látogatott el a Reformáció Emlékbizottság támogatásával a gyulai bv. intézetbe, ahol művelődés- és egyháztörténeti előadását hallhatták a fogvatartottak.

A magyar zeneszerző, előadóművész – sajátságos stílusú előadásában – egy nem mindenkinek ismert hangszerrel jelent meg a közönség előtt, ahol természetesen kérdésként fogalmazódott meg a zeneszerszám neve.
A „Koboz” névre hallgató pengetős hangszer és a daltulajdonos, énekes hangjának párosítása nem mindennapi élményt nyújtott a résztvevőknek. A 16. századi, néhol ismerős énekekkel összekötött történelmi délutánon a korszak jellegzetességeiről, máig tartó időszerűségeiről kaphattunk zenei áttekintést.