A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
2021. március 12-én megkezdődött a Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet teljes homlokzatának felújítása, amelynek befejezését követően az épület újra méltó helyét foglalhatja el a gyulai városképben.
A homlokzat az épület névjegykártyája, meghatározza annak külső megjelenését, sejteti a mögötte rejlő életmódot. A civil emberek elsősorban az optikai szempontok alapján azonosítják az épületeket, ezért tartottuk fontosnak, hogy az első benyomás pozitív visszajelzést továbbítson az emberek irányába. A börtön közvetlen közelében található az Implom József Általános Iskola, a Gyulai Járásbíróság és a Gyulai Rendőrkapitányság is. A börtön központi elhelyezkedésének köszönhetően fontos, hogy az épület külseje hűen tükrözze a büntetés-végrehajtás színvonalát.
A felújítás 2021. április 30-án fejeződik be. Ezt követően a Békés Vármegyei Büntetés- végrehajtási Intézet megújult és méltó külsejével gazdagíthatja tovább Gyula városát.