A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Az igazság védelmében
Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
6400 Kiskunhalas, Szegedi út 75.
06-77/795-110
halas.uk@bv.gov.hu
Bűnmegelőzés és toborzás
2021-07-09 08:32
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnázium rendészeti szakos hallgatói részére június hónapban az utánpótlás érdekében toborzó programot szerveztünk.
A gimnázium diákjai bűnmegelőzési célú látogatást is tettek a kiskunhalasi börtönben, ahol megismerkedhettek a büntetés-végrehajtási szervezettel, a felügyelői munkával, és a rendszeresített kényszerítőeszközökkel. Az intézet mellett található lőtéren pedig airsoft lövészeten vehettek részt. Az intézet és a rendészeti gimnázium között az együttműködés kiváló, a végzett diákok közül többen is már a kiskunhalasi börtön állományát erősítik.