A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Az igazság védelmében
Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
6400 Kiskunhalas, Szegedi út 75.
06-77/795-110
halas.uk@bv.gov.hu
Bajtársi találkozó a kiskunhalasi börtönben
2021-09-06 12:18
2021. szeptember 4-én a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület szervezésében tartottak bajtársi találkozót a húsz évvel ezelőtt megszűnt tüzér alakulat volt tisztjei, tiszthelyettesi és alkalmazottai Kiskunhalason.
Romvári Frigyes, nyugállományú ezredes, a szervezet elnöke az ünnepségen elmondta, hogy a 2001. június 30-ai laktanya bezárást követően minden évben találkoztak az egykori helyőrség, később pedig ötévente szervezték meg a bajtársi találkozót. A város főterén az ünnepségen MH Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekara játszott. A résztvevők meglátogatták a Szegedi úti börtönt is, ahol körbejárták egykori laktanyájukat.