A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Június hónapban 6 fogvatartott zárta le sikeresen három éves tanulmányait az Annamajori Kft.-ben. A fogvatartottak munka mellett OKJ pék szakképzésben vettek részt. Az elméleti ismereteikről májusban, írásbeli vizsga keretében adtak számot.
A gyakorlati tudásukat a szóbeli vizsgát követően, június hónapban bizonyíthatták. Tanulmányaikat három évvel ezelőtt a Kálvin János Református Szakiskola szervezésében kezdték meg, az elméleti és gyakorlati oktatás helyszíne az Annamajori Kft. péküzeme volt. Az eredményes vizsgát követően a Kálvin János Szakképző Iskola tanárai, a Kft. vezetői és a Székesfehérvári Szt. István Szakközépiskola tanüzemvezetője jelenlétében vehették át a szakma megszerzését igazoló bizonyítványokat. A gyakorlati oktatók elmondták, hogy a tanuló fogvatartottak kitartó szorgalommal, munka mellett végezték az iskolát, melyet mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a végzősök átlageredménye 4,3 lett.