A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Országos ismeretterjesztő programot indított útjára a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, melynek második állomása Székesfehérvár volt. A rendezvényen a Sátoraljaújhelyi Börtönmúzeum vándorkiállítását lehetett megtekinteni, jelen volt a BVOP Humán Szolgálata, valamint az intézet egyes szakágai biztosítottak lehetőséget arra, hogy az érdeklődők betekintést nyerjenek a büntetés-végrehajtás tevékenységébe.
A BVOP sajtószóvivője Orosz Zoltán bv. alezredes nyitotta meg a rendezvényt, mely során ismertette a program célját, enyhítve ezzel a kialakult sztereotípiákat. Vízi Attila Székesfehérvár Önkormányzatának közbiztonsági tanácsnoka kiemelte a büntetés-végrehajtási tevékenység fontosságát, mely az igazságszolgáltatás szerves részét képez. Az intézet parancsnoka Dr. Kiszely Pál bv.dandártábornok, bv.főtanácsos elsősorban a társadalom irányába történő nyitás lehetőségét hangsúlyozta, de fontos célként jelölte meg a toborzási tevékenységet is.
A rendezvényen számos érdeklődő volt, kicsiktől a nagyokig egyaránt. Nagy sikere volt a Börtönmúzeum által kiállított eszközöknek, de szép számmal jelentek meg ujjlenyomat vételen, és nem utolsó sorban a toborzó standnál is. Intézetünk vizsla kölyökkutyája még azok tekintetét is odavonzotta, akik a kiállított eszközöket nem akarták kipróbálni.