A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
A karácsonyi ünnepkör keretében Betlehemes játékot adott elő 15 önként jelentkező fogvatartott a Pannonhalmi Apátság dísztermében a Bencés Gimnázium diákjainak, tanárainak.
Az előadáson jelen volt Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát, aki megnyitó beszédében kiemelte az ünnep fontosságát, mely minden ember, így a fogvatartottak életében is jelentős szerepet tölt be. A fogvatartottakat az intézet lelkipásztora, Szénási Jonathan Sándor készítette fel, aki igehirdetésében saját példáin keresztül hívta fel diákok figyelmét a meggondoltságra, a bűnmegelőzésre, valamint arra, hogy semmiképp ne vessük meg, hanem inkább segítsük bajba jutott társainkat. A megnyitó igehirdetést követően a fogvatartottak nagy odaadással mutatták be a betlehemes játékot, melyet a résztvevők csendben, teljes figyelemmel követtek. Az előadás sikerét tükrözte a befejezést követő, szűnni nem akaró taps. A látogatást követően valamennyien elégedetten és szép emlékekkel távoztunk Pannonhalmáról. Az alkalom felemelő délutánja volt a karácsonyi ünnepkörnek.