A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Regionális asztalitenisz bajnokságnak adott otthont a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet.
Regionális asztalitenisz bajnokságot rendeztünk 2019. március 4-én. A megmérettetés a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet csapatának győzelmével zárult, az intézetünk csapata 3. helyezést ért el a régióból résztvevő öt csapat közül.
A büntetés-végrehajtás sportversenyeinek egyik célja a sport közösségformáló erejét használva a jó kapcsolat, illetve sportbarátságok kialakítása az egyes bv. intézetek dolgozói között. Ezen túl a sportolási, versenyzési lehetőség biztosításával a személyi állomány fizikai és pszichés egészségmegőrzését és egészségfejlesztését is szolgálják a különféle sportágakban megrendezett bajnokságok. A rendezvényen intézetünk csapata mellett a Pálhalmai Országos Bv. Intézet, a Baranya Vármegyei, a Tolna Vármegyei Bv. Intézet, valamint a Pálhalmai Agrospeciál Kft. versenyzői vettek részt. A versenyen végül a Pálhalmai Országos Bv. Intézet asztaliteniszezői győzedelmeskedtek, ők képviselik régiónkat az országos megmérettetésen. Az okleveleket Dr. Kiszely Pál bv. dandártábornok, bv. főtanácsos, a Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet parancsnoka adta át, megköszönve a sportszerű küzdelmet. A második helyen a Pálhalmai Agrospeciál Kft. versenyzői, negyedik helyen a Baranya Vármegyei Bv. Intézet dolgozói, a Tolna Vármegyei Bv. Intézetet képviselők pedig ötödikként végeztek.
Gratulálunk a győzteseknek! Sok sikert kívánunk az országos versenyen!