A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2019. április 12-i ülésén Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere adta át ünnepélyesen a képviselő-testület által odaítélt "Székesfehérvár Közbiztonságáért" díjakat. Lakatos Domonkosné bv. alezredes, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet személyi állományának tagja is a díjazottak között volt.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata díjak, kitüntető címek, elismerések alapításával és adományozásával kívánja kifejezni tiszteletét és megbecsülését mindazon személyek és közösségek iránt, akik életművükkel, munkájukkal, kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, maradandót alkottak, segítették Székesfehérvár szellemi és anyagi gyarapodását.
Lakatos Domonkosné bv. alezredes 1997. októberében került a Fejér Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet személyi állományába, ahol kezdetben nevelőként teljesített szolgálatot. Rátermettségének, lelkes hozzáállásának köszönhetően 2004-ben az intézet parancsnoka megbízta a fogvatartási ügyek osztályának vezetésével. Vezetői feladatainak magas színvonalú teljesítése alapján 2006-ban kinevezésre került az osztályvezetői beosztásba, melyben mindvégig felelősen és humánusan állt helyt. 2017-től napjainkig a Közép-dunántúli Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokának közvetlen irányítása alatt elemző, értékelő tiszti és sajtóreferensi feladatokat lát el. Jelenlegi munkakörével járó, az intézet egészét érintő, szerteágazó feladatokat magas színvonalon végzi. Kiváló kapcsolatot ápol a társszervekkel, egyházi és civil szervezetekkel, a régió kulturális életének jeles képviselőivel. Sajtóreferensi tevékenységével hozzájárul az intézet zárt életének és a büntetés-végrehajtásban végzett reintegrációs tevékenységnek társadalommal történő megismertetéséhez, ezzel elősegítve a bv. szervezet pozitív megítélését.
Több mint két évtizedes szolgálata alatt bizonyította szakmai felkészültségét, vezetői, szervezői képességét. Körültekintően és odaadóan végzett munkája elősegíti a fogvatartottak társadalmi reintegrációját, a szabadságvesztésre ítélt személyek jog- és normakövető állampolgárokká válását, mindezzel járulva hozzá Székesfehérvár közbiztonságának megőrzéséhez.
Tevékenysége alapján 2015-ben a közügyekért kategóriában Prima Primissima díj elismerésben részesült. Lakóhelyén, Székesfehérváron aktívan részt vesz a közéletben, szabadidejében a Primavera kórusban énekel.
Hivatásában és a hétköznapi életében is igazi példaképként szolgál környezete számára, életvitelével és magánéletével is erősíti a bv. szervezet tekintélyét, emberi tartása, értékrendje követendő példa.
Lakatos Domonkosné bv. alezredes kolléganőnknek szívből gratulálunk!