A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
17 fogvatartott tett sikeres sütőipari és gyorspékségi munkás gyakorlati vizsgát november 8-án Baracskán az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú „Fogvatartottak reintegrációja” című kiemelt projekt keretén belül megvalósult 320 órás szakmaképzés keretében.
A képző intézmény a Bács-Szakma Nonprofit Közhasznú Zrt. volt, az oktatások és a vizsga helyszínét a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektuma mellett működő, az elítéltek foglalkoztatását biztosító Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. korszerű sütőüzeme biztosította.
A vizsgát a négyfős, élelmiszeripari szakemberekből álló bizottság elnöke nyitotta meg, melyet követően a fogvatartottak tételt húztak. A tételekben meghatározásra került, hogy a vizsgázó végezze el a tésztafeldolgozás műveleteit, a kelesztést és sütést, minderre 210 perc állt rendelkezésükre. A vizsgafeladatok között szerepelt például dúsított kifli, túrós táska, kakaós csiga, sajtos pogácsa, valamint korpás formakenyér elkészítése.
A termékek a megadott időn belül elkészültek, majd a vizsgázóknak be kellett számolniuk a bizottság tagjai előtt az elvégzett munkafolyamatról, illetve bemutatták az általuk elkészített pékárut. A vizsgabizottság a szóbeli felelet, valamint az elkészült pékáru minősége, súlya, külleme alapján értékelte a fogvatartottak teljesítményét. Igazán gyakorlott munkásokkal találkoztak itt a vizsgáztatók, hiszen a fogvatartottak mindegyike az Annamajori Kft. pékségében dolgozik, ahol gyakorlati tudásukat esetenként több éve gyarapítják.
A fogvatartottak az itt szerzett gyakorlati tudásukkal és a megszerzett bizonyítványukkal nagyobb eséllyel tudnak szabadulásukat követően munkát vállalni és visszailleszkedni a társadalomba.
Az EFOP–1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében, a büntetés-végrehatási szervezet reintegrációs tevékenységeivel szorosan együttműködve, azt kiegészítve valósul meg.