A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2021. augusztus 13-i ülésén Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere adta át ünnepélyesen a képviselő-testület által odaítélt "Székesfehérvár Közbiztonságáért" díjakat. Adorjánné Varga Erika rendvédelmi alkalmazott, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet személyi állományának tagja is a díjazottak között volt.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata díjak, kitüntető címek, elismerések alapításával és adományozásával kívánja kifejezni tiszteletét és megbecsülését mindazon személyek és közösségek iránt, akik életművükkel, munkájukkal, kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, maradandót alkottak, segítették Székesfehérvár szellemi és anyagi gyarapodását.
Adorjánné Varga Erika rendvédelmi alkalmazott 1986-ban kezdte meg a hivatásos pártfogói feladatait a Fejér Megyei Gyermek – és Ifjúságvédő Intézetben, majd 1991-től a Fejér Megyei Bíróságnál folytatta munkáját. 2014. októbertől a Büntetés-végrehatási Szervezetnél büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelőként szolgál. A több éves szakmai tapasztalat bebizonyította, hogy mind emberileg, mind szakmailag kiemelkedően, példás odaadással, szorgalommal végzi a tevékenységét.
Munkája során a bírósággal, ügyészséggel, rendőrséggel, a pártfogolt lakóhelye szerinti gyermekvédelmi és szociális intézményekkel, hatóságokkal, valamint egyéb partnerekkel, önkormányzatokkal kiváló kapcsolatot épített ki és tart fenn. Feladatai ellátása során törekszik Székesfehérvár várossal és a környező településekkel jó munkaviszony kialakítására, ezzel Fejér megye egész területén a közbiztonság elősegítésére.
Adorjánné Varga Erika rendvédelmi igazgatási alkalmazott nagy szorgalommal, körültekintéssel végezte, végzi munkáját, mellyel hozzájárul az intézet, továbbá Székesfehérvár város, ezáltal Fejér megye közbiztonságának fenntartásához.
Adorjánné Varga Erika rendvédelmi alkalmazott kolléganőnknek szívből gratulálunk!