A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
A Székesfehérvári SZC Vajda János Technikum (Bicske) rendészeti ágazatán tanuló diákok 2021. szeptember 3-án pályaorientációs látogatáson vettek részt a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektumában.
A munkaerő-utánpótlás biztosítását célozva a bv. intézetben rendszeresen sor kerül ilyen jellegű programra a Fejér Megyei Rendőr-főkapitánysággal történő együttműködés keretében.
Szakmai napjuk keretében a középiskolából a rendészeti képzésben résztvevő összes évfolyam tanulója ellátogatott intézetünkbe. A diákokat és kísérőtanáraikat dr. Kiszely Pál bv. dandártábornok, az intézet parancsnoka köszöntötte elsőként, melyet követően betekinthettek a büntetés-végrehajtás mindennapjaiba, megismerkedhettek a büntetés-végrehajtási életpálya sajátosságaival és az itt zajló tevékenység legfontosabb szakmai elemeivel.
A fogvatartotti körlet meglátogatására a bemutatott prezentáció segítségével virtuális módon nyílt lehetőség. A szolgálati kutyákkal végrehajtott gyakorlati feladatok nagy sikert arattak a diákok körében, csakúgy, mint a műveleti csoport tagjainak önvédelmi bemutatója és a bv. szervezetnél rendszeresített kényszerítő eszközök, szolgálati lőfegyverek bemutatása.
A résztvevők közül mindenki találhatott maga számára érdekes tevékenységet, melynek köszönhetően aktív közreműködéssel zajlott a program.
Köszönjük a látogatást, szép és eredményes tanévet kívánunk a diákoknak és tanáraiknak!