A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektuma mellett működő, a fogvatartottak foglalkoztatását biztosító Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. korszerű sütőüzemében 2022. május 19-20-án a 9 vizsgázó fogvatartott mindegyike sikeresen teljesítette a pék szakképzés gyakorlati vizsgakövetelményeit, melyet követően átvehették szakképesítésüket igazoló bizonyítványukat.
A képző intézmény a Tolna Vármegyei SZC Magyar László Szakképző Iskola volt, a fogvatartottak 3 éves iskolarendszerű képzés keretében sajátították el az elméleti és gyakorlati ismereteket a baracskai helyszínen.
A gyakorlati vizsgát a négyfős, élelmiszeripari szakemberekből álló bizottság elnöke nyitotta meg, melyet követően a fogvatartottak két tételt húztak a mézeskalács, illetve a péktermék előállítás témaköreiből.
A tételekben meghatározásra került, hogy a vizsgázó végezze el a szakmai számítást, a bemérést, majd a dagasztást, a kelesztést és a sütést. A vizsgafeladatok között szerepelt például dúsított kifli, teljes kiőrlésű kenyér, zsemle, vekni és cipó elkészítése. A vizsgázók a feladatokat 5 óra alatt hajtották végre, melyet követően be kellett számolniuk a bizottság tagjai előtt az elvégzett munkafolyamatról, illetve bemutatták az általuk elkészített termékeket. Ezt követően a vizsgabizottság tagjai az elkészült termékek minősítése (súlya, külleme, íze) alapján értékelték a fogvatartottak teljesítményét. Igazán gyakorlott munkásokkal találkoztak itt a vizsgáztatók, hiszen a fogvatartottak mindegyike az Annamajori Kft. pékségében dolgozik, ahol szaktudásukat esetenként több éve gyarapítják.
A fogvatartottak az itt szerzett gyakorlati tapasztalatukkal és a megszerzett OKJ-s pék szakmunkás bizonyítványukkal nagyobb eséllyel tudnak szabadulásukat követően munkát vállalni és visszailleszkedni a társadalomba.