A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Az igazság védelmében
Márianosztrai Fegyház és Börtön
2629 Márianosztra, Pálosok tere 1.
06-27/620-400
nosztra.uk@bv.gov.hu
Ünneplés és megemlékezés versmondással
2018-04-13 00:00
A fogvatartottak alap- és középfokú oktatását szervező és végző Pannon Oktatási Központ szervezésében idén 21 fogvatartott verselt a költészet napján. A társadalomba való visszailleszkedéshez a munkáltatás mellett az oktatás, illetve az ehhez hasonló figyelmet és fegyelmet fejlesztő programok is elengedhetetlenül szükségesek.
A fogvatartottak hetekkel ezelőtt jelentkezhettek a programra, képességüknek megfelelő verssel. A jobb teljesítés érdekében tanáraiktól segítséget is kérhettek. Teljesítményüket zsűri értékelte, a legjobbak pedig oklevelet is kaptak.