A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Márianosztrai Fegyház és Börtön
Korábban bérmunkában, fogvatartottak által gyártott odúk és madáretetők mintadarabjait adományozta a Nostra Kft. a szobi Fekete István Általános Iskola tanulóközösségének. Az iskola névadójának szellemében – a természet és a madarak védelmében - fognak majd ezek kikerülni az udvar fáira illetve a tél közeledtével a tantermek ablakpárkányaira.
Nostra Kft. teljes egészében állami tulajdonú, a Márianosztrai Fegyház és Börtönben elhelyezett fogvatartottak munkáltatásának céljából alapított gazdasági társaság. A társaság főként faipari tevékenységet végez, mely kiegészül papíripari illetve fémipari bérmunkával. Ezek mellett folyamatosan keresi a további munkáltatási lehetőségeket akár külső partnerek bevonásával is. A korábban elkészített madáretetőket már nem gyártják a társaságnál a fogvatartottak. A termék utolsó darabjai, mintadarabjai méltó helyre kerültek a nívós környezeti neveléséről is elhíresült Fekete István Általános Iskolában. Az iskola épülete is a névadó szellemiségét tükrözi.
A vonatkozó jogszabály szerint a jogerősen elítélt fogvatartottnak – ha egészségügyileg munkára alkalmas – dolgoznia kell. Ezt megteheti az elhelyezési helyéül szolgáló intézetnél, intézet fenntartási munkáltatás keretein belül (pl.: háziműhely, konyha, takarító, stb.) vagy az intézettel együttműködő kifejezetten erre a célra alapított gazdasági társaságnál. A fogvatartott munkájáért munkadíjban részesül, melynek mértékét szintén jogszabály és egyéb szabályzók határozzák meg. Az elítélt az így kapott pénzösszeget a börtönökben működtetett boltban magára költheti vagy akár hozzátartozójának is elküldheti.